Jaime Alguersuari az első órában, még száraz pályán megfutott gyorskörével az élen végzett az e heti tesztprogram harmadik napján Jerezben, ahol már délelőtt megérkezett az eső, így végig vizes pályán folyt a körözés.
Azt követően, hogy csapattársa, Sebastien Buemi az utolsó pillanatban elvesztette első helyét Kamui Kobayashival szemben a tegnapi száraz edzésen, Alguersuari megmentette csapata becsületét, és az első órában, még száraz pályán megfutott gyorskörével, az élen végzett.
A Toro Rosso spanyol pilótája 1:19.919-es ideje egy pillanatig sem volt veszélyben, ugyanis az eső egy óra után rázendített, és az egész tréningen vizes volt a burkolat, így a köridők a pálya legjobb állapotában sem mentek 1:27 alá a nap folyamán.
Pedro de la Rosa majd’ egy teljes másodperccel lemaradva, a második pozícióba hozta be Sauberjét, miután a reggeli edzésen egy kisebb probléma miatt megállt alatta versenygépe, ami miatt le is kellett állítani a körözést egy kis időre.
A két spanyol versenyzőt a Force India német pilótája, Adrian Sutil követte, aki ma kezdte meg első hivatalos tesztprogramját az új autóval, amit a hét elején már bejáratott egy privát teszten Silverstone-ban.
Sutil összesen 48 kört teljesített, miután szinte az egész délutánt a garázsban töltötte, ugyanis egy kisebb elektronikus probléma ütötte fel a fejét autójában, amin a szerelők órákig dolgoztak, mielőtt még vissza tudott volna térni a pályára.
Felipe Massa vette át Fernando Alonso helyét a Ferrarinál. A brazil pilóta két tizeddel volt lassabb, mint márkatársa tegnap, azonban az első órában csak a beállításokon dolgozott, és amint megkezdhette volna a valódi munkát, elkezdett szakadni az eső.
További fotók a mai tesztről a galériában
Sebastian Vettel ma próbálhatta ki először a Red Bull vadonatúj versenygépét, mellyel 59 kört teljesített. A német pilóta az ötödik lett, és bár sokat volt a garázsban, miközben szakadt az eső, sikerült néhány hosszabb etapot teljesítenie a délután folyamán.
Vitaly Petrov visszatért a volán mögé, miután tegnap átadta helyét Robert Kubicának, aki száraz pályán róhatta a köröket a Renault R30-cal. Az orosz versenyző délelőtt rövid, ám délután hosszabb etapokat teljesített, és végül a hatodik lett.
A Williams brazil versenyzője, Rubens Barrichello volt az első, akit megtréfáltak az időjárási viszonyok. A délelőtt folyamán elvesztette autója felett az irányítást, és a kavicságyban landolt, ami miatt előkerült a piros zászló.
A veterán pilóta autója azonban nem sérült meg, így szinte azonnal folytatni tudta a munkát, amit az is bizonyít, hogy toronymagasan ő volt a nap legaktívabb versenyzője, a maga megtett 120 körével.
Lewis Hamilton volt a leglassabb a száraz pályán. A McLaren brit világbajnoka azonban nehéz autóval kezdte meg a munkát a délelőtt folyamán, így nem meglepő az időeredménye.
A Virgin Racing csak késő délután tudta először pályára küldeni új autóját, miután a tegnapi edzésen gondok léptek fel az szárny rögzítésével, amit át kellett alakítania a csapatnak, ami időbe telt.
Lucas di Grassi végül hét kört teljesített, szakadó esőben, így időeredménye egyáltalán nem mérvadó.
A teszt szombaton tovább folytatódik a spanyol ringen, ahol a meteorológusok előrejelzései szerint száraz pálya fogadja majd a mezőnyt.
Teszteredmények – Jerez, harmadik nap:
1. J. Alguersuari Toro Rosso 1:19.919 76 2. P. de la Rosa Sauber 1:20.736 +0.817 58 3. A. Sutil Force India 1:21.428 +1.509 48 4. F. Massa Ferrari 1:21.603 +1.684 72 5. S. Vettel Red Bull Racing 1:21.783 +1.864 59 6. V. Petrov Renault 1:22.000 +2.081 68 7. N. Rosberg Mercedes GP 1:22.820 +2.901 53 8. R. Barrichello Williams 1:23.217 +3.298 120 9. L. Hamilton McLaren 1:23.985 +4.066 68 10. L. Di Grassi Virgin Racing 1:37.107 +17.188 8
Olvasóink ajánlatai:






