Megosztás:

Alonso: Ha a Ferrari nyer, bánni fogom a távozást

A McLaren spanyolja hisz benne, hogy újra nyerhet az F1-ben.
A McLaren spanyolja hisz benne, hogy újra nyerhet az F1-ben. © Singapore GP

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso az évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben elárulta, ha a Ferrari idén bajnoki címet szerez, lehet, hogy megbánja, hogy a McLarenhez szerződött.

A spanyol a 2014-es idény végén távozott a Ferrari csapatától, hogy a Hondával újra szövetségre lépő McLarennél folytassa Forma-1-es pályafutását.

A 2015-ös idény azonban kiábrándítóan alakult a spanyol, illetve csapata számára, a Honda motorok ugyanis nemcsak gyengének, de rendkívül megbízhatatlannak is bizonyultak.

Alonso a szezon során folyamatosan hangoztatta, mivel a Ferrari nem tudta legyűrni a Mercedest, egyáltalán nem bánja, hogy távozott Maranellóból – ma azonban Melbourne-ben elárulta, ha az olaszok idén világbajnoki címet nyernének, lehet, hogy változna a helyzet.

„Ha megnyernék a bajnokságot, akkor feltehetőleg bánnám, mert volt szerződésem velük a tavalyi, illetve az idei évre” – mondta Alonso.

„Ha tehát bajnokok lennének, akkor talán úgy érezném, hogy nekem is lett volna lehetőségem rá, ha olyan jól vezettem volna, mint a bajnok – feltéve persze, ha nyernek. Szóval ez lenne a helyzet. De persze ott van egy nagy ’ha’.”

Alonso tudja, idén is nehéz év rá a McLarennél, és amíg nem kezdenek el futamokat nyerni, fájdalmas lesz minden egyes verseny.

„Tisztában vagyok a tavalyi nehézségekkel, mint ahogy tisztában vagyok azokkal is, melyekkel idén nézhetünk szembe. Amíg az ember nem nyer, nem lehet elégedett. Minden évben csak egy versenyző és egy csapat van, aki boldog. A többiek mindannyian ugyanabban a hajóban eveznek.”

„Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az, aki harmadikként, ötödikként vagy hetedikként végez, az boldogabba annál, aki tizenkettedikként, vagy tizennyolcadikként fejezi be a bajnokságot – aki pedig a 22. helyen zár, ő a világ legboldogtalanabb embere. Ez az én esetemben nem így van. Számomra teljesen ugyanolyan egy második, egy ötödik, egy tizenegyedik, vagy egy huszonegyedik hely – mert nem nyerek.”

„Egy napon nyerni fogunk. Hogy ez mikor lesz, azt nem tudom, de a McLaren-Honda partnerség egy nap győzni fog.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Technológiai partnerséget kötött a Red Bull-lal, így az Aston Martin neve 2016-ban ismét...

Hozzászólások

( komment)