Megosztás:

Alonso és Massa is idézést kapott az FIA-tól

Massa átengedte a győzelmet Alonsónak a Német Nagydíjon.
Massa átengedte a győzelmet Alonsónak a Német Nagydíjon. © Ferrari S.p.A.

A Ferrari duója, Fernando Alonso és Felipe Massa is jelen lesz a Motorsport Világtanács szerdai ülésén Párisban, ahol a Ferrarinak felelnie kell a júliusban megrendezett Német Nagydíjon történtekre, ahol a gyanú szerint csapatutasítást alkalmazott.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy az olaszok csapatfőnöke, Stefano Domenicali, és csapatmenedzsere, Massimo Rivola idézést kapott, ám a spanyol AS értesülései szerint a Ferrari versenyzőinek is meg kell jelenniük a tárgyaláson.

A Ferrari vezetése bízik abban, hogy a Motorsport Világtanács helyesen jár el, és felmenti őket az ügyben, jóllehet a német sportfelügyelők első körben már egy 100 000 dolláros pénzbírsággal sújtották a csapatot csapatutasítás alapos gyanúja miatt.

A riválisok azonban egy véleményen vannak, szerintük teljesen világos, hogy mi történt: a Ferrari rászólt Massa fülére, hogy engedje maga elé a bajnokságban jobb pozícióban álló csapattársát, Alonsót, aki ezzel megnyerte a Német Nagydíjat.

Még augusztus elején szavazást indítottunk egyik cikkünkben, hogy megtudjuk, olvasónk szerint milyen büntetésre számíthat a Ferrari.

Olvasóink többsége szerint további pénzbüntetés vár az olaszokra. Majd szerda délután/este meglátjuk.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(2 komment)
klan képe

remélem jól meg büntetik,mert már egyszer el játszották,ezt 2002 ben,ezért kéne őket ki zárni.
a pénz bírság semmit se ér.

irvine87 képe

A minimum hogy legelabb a Ferraritol elveszik a pontokat, ha Alonsotol es Massatol nem is!!