Megosztás:

Alonso: A Mercedes erősebb, mint valaha

A Mercedes autója kiválóan teljesít Barcelonában.
A Mercedes autója kiválóan teljesít Barcelonában. © Mercedes AMG Petronas

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint az idei első két tesztnap alapján egyértelműnek tűnik, hogy a Mercedes soha nem látott remek formában vág majd neki a 2016-os idénynek.

Bár hétfőn és kedden is a ferraris Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, a Mercedes autója rendkívül megbízhatóan teljesített, versenyzői rengeteg két nap alatt 328 kört tettek meg a katalán pályán.

„A Mercedes dominanciája nem ért véget” – mondta Fernando Alonso, a McLaren versenyzője Barcelonában.

„Nagyon-nagyon erősek, érdekes tesztnapjaik vannak. Az, ha az első két tesztnapon egy csapat ennyi kört tesz meg, az azt jelenti, hogy remek dolgok állnak rendelkezésére. Szóval erősebbnek tűnnek, mint valaha, erősebbnek, mint az elmúlt két évben.”

Rosberg

Nico Rosberg kedden a negyedik leggyorsabb volt Barcelonában, ám csupán a Pirelli közepes keverékű abroncsait használta, míg az élen végző Vettel az ultralágy vegyülettel futotta legjobbját.

„Elég eredményesek vagyunk momentán, a köridők pedig nyilván nem tükrözik azt, hogy hol is állunk” – mondta a német.

„Még nem terítettük ki a lapjainkat. Az autó gyors, de természetesen az ellenfelek is erősnek tűnnek – hogy mennyire, azt még senki sem tudja.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

2016-tól drámai mértékben változik az időmérős szisztéma a Forma-1-ben, a csapatok ugyanis mai,...

Hozzászólások

( komment)