Megosztás:

Alonso: Monza fontos a csapatmorál szempontjából

Alonso magabiztosan várja a hajrát.
Alonso magabiztosan várja a hajrát. © Ferrari S.p.A.

Fernando Alonso ugyan cáfolta, hogy sorsdöntő verseny előtt állna csapata, de azt elmondta, hogy komoly gondban kerülhetnek, ha egy újabb gyenge futamot teljesítenek hazai közönségük előtt, a jövő hétvégi Olasz Nagydíjon.

Azzal, hogy kiesett az elmúlt versenyen, a spanyol pilóta lemaradása 41 pontra nőtt a tabella élén álló Lewis Hamiltonnal szemben, hat futammal a bajnokság vége előtt.

Alonso éppen ezért tisztában van azzal, hogy a következő futamnak helyet adó Monzában mindennek tökéletesen kell működnie, máskülönben sérülhet a csapatmorál.

„Semmi kétség afelől, hogy Monza egy nagyon fontos verseny lesz számunkra” – írta a kétszeres világbajnok a Ferrari weboldalán vezetett blogjában.

„Hazai pályán mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne veszítsük több pontot: egy jó eredmény komoly löketet adna a csapatnak."

"Ha netán a dolgok rossz irányba mennek, nem mondom, hogy vége, de az egy komoly csapás lenne a csapatmorál szempontjából.”

Ahogy azt a múlt hónapban többször is elmondta, Alonso úgy érzi, hogy még bármi megtörténhet a szezon hátralévő részében, az élmenők egyformán esélyesek, és nagy szerepet kap majd a szerencse az utolsó hat versenyen.

„Mindig is azt mondom, és most is csak ismételni tudom magamat, hogy a szezon során a jó és a rossz szerencse kiegyenlíti egymást, így nagyon bízom abban, hogy mostantól kezdve mellettünk áll majd a szerencse” – folytatta a spanyol.

„Az első döntő rosszul sikerült, de van még hátra hat. Az utolsó hét futamra készülve azt mondtam, hogy aki a legjobb munkát végzi ezeken a versenyeken, azé lesz a bajnoki cím: egyértelmű, hogy hármunknak be kell hoznunk azt a lemaradást, amit Spában összesedtünk.”

„A jelenlegi pontrendszerrel, és látva azt, hogy a versenyek miként alakulnak, meg vagyok győződve arról, hogy még jelentős esélyünk van a végső győzelemre. Még 150 pont kiadó, bőségesen elegendő ahhoz, hogy fordítsunk a helyzeten.”

„Továbbra is higgadtnak és koncentráltnak kell maradnunk, és megpróbálni minél előbb behozni a lemaradásunkat.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(11 komment)
UNICUMM képe

@Amerika21:
Max a hátsómat engedem meg neked, hogy megpuszild! :DDDd

McLaren fan képe

@Amerika21: Ebben egyetértek de az sem most volt már azóta sok minden változott.

Amerika21 képe

Hát figyelj amikor olyan évben voltunk hogy a Ferrari vb esélyes volt akkor nyerték a Brazil nagydijat!!!!

McLaren fan képe

@Amerika21: Azért ilyenekre ne nagyon fogadj hogy ez meg ez Ferrari pálya mert pl tavaly sem nyert ferrari Braziliában igaz hogy akkor nem volt ott Massa de Kimi ott volt! Csak pl ha a Mclarent vesszük ők is zsinorba nyerték a Magyar nagydíjakat de idén a Red Bull vitt mindent nem is kevés előnnyel! Ugyhogy nem lehet tudni hogy az elkövetkező pályákon mennyire lesznek jók a RB-k vagy épp a Mclarenek.

Amerika21 képe

@netizen70: Idefigyelj barátom:Alonso versenyt biztos fog nyerni a Brazilt tuti mert ot a Ferrari mindíg nyer és hát ha Massa lenne előrébb akkor Alonsonak segít,ugyhogy ez tuti.Az Olasz nagydíj meg szerintem egyértelműen Alonso siker lesz mert a jelek szerint a RedBull sehol sem lesz a győzelemért , igy csak Hamiltontol lehet félni való de szerintem ő meg nem nyer megint versenyt.Abu Dhabi is nagyon Ferrari pályának tünik és Singapur is.Abban viszont biztos vagyok hogy Alonso már kiesni ezen a hátralévő 6 futamon nem fog.
2005 2006 2007-ben Alonso a vb címért volt harcban és ezekben az években az utolsó hat futamon mindíg az első 4-ben végzett egydül 2006 ban eset ki valamikor egy futamon,ugy hogy a Alonso a vállára nehezedő nyomással egyre magabiztosabb futamról futamra,és ez nem mondható el Hamiltonról vagy Buttonról.

netizen70 képe

Én még az Alesis , Berger időkből vagyok Ferraris, de én azt mondom, amióta kis Todt meg az atomfizikus BRawn elment a Ferraritól, csak árnyéka a Ferrarinak a mai. Tudnak autót építeni de nem a legjobbat, tudnak pilotát venni de nem a legjobbat és taktikában hát erősen a mezőny közepén van. Szomorú ezt kimondani de jelenleg ez van. Meglátásom szerint Alonso talán egy versenyt nyer még, ha a Weber , Hami páros nem hibázik kurva nagyokat akkor kettejük közül lesz a világbajnok.

Ettől függetlenül:
Forza Ferrari Forever

Amerika21 képe

@UNICUMM: Puszilom anyucit.!!!!

UNICUMM képe

Gyerekek, adja be valaki a gyógyszerét amerika 21-nek. :D

McLaren fan képe

Jó dolog a szerencse de nem csak az kell a győzelemhez. A belga időmérő se a szerencsén múllot ott ők bas.ták el.

Amerika21 képe

Amit mond az igaz.Az utolsó hat futamból szinte biztosnak tünik három Alonso győzelem.
Az Olasz nagydíj ami most jön az nyerhető simán mert a RBull nem lesz csatában a győzelemért,és csak Hamiltont kell megverni mert Button egy gyengébb játékos.
Aztán még ott van Abu Dabhi ahol nagyon meleg lesz és a Ferrari az ilyen pályákon nagyon gyors és hasonlít a Brazil nagydíjhoz, ahol szinte biztos a győzelem (Brazilia).
És ebbe számoljuk bele azt is hogy Massa fog segíteni neki.Ugyhogy 75 pont szinte biztos kinéz és még ott a három másik futam ahol megint lehet győzelem és szinte biztos hogy az élmenők fognak hibázni főleg Japán,Singapur,és nem tudjuk Koreát.
Alonso 100 pontot biztos fog szerezni!!!!

NO.1. képe

és igaza van Hajrá FERRARI!!!