Megosztás:

Apró probléma tette tönkre a McLaren tesztnapját

Alonso mindössze 3 körig jutott csütörtökön.
Alonso mindössze 3 körig jutott csütörtökön. © Circuit de Barcelona Catalunya

Egy jelentéktelen probléma miatt volt kénytelen kihagyni a teljes csütörtöki tesztnapot a McLaren Forma-1-es csapata Barcelonában.

Fernando Alonso mindössze 3 körig jutott a katalán teszt zárónapján hűtőszivárgás miatt, Matt Morris, a csapat főmérnöke pedig elárulta, rendkívül bosszantó, hogy egy ilyen apró hiba miatt kárba veszett teljes tegnapi programjuk.

„Sajnos egy nagyon trükkös helyen volt ez a szivárgás, ezért tovább tartott lokalizálni és megjavítani, mint általában” – fogalmazott a szakember.

„Mindig frusztráló, ha egy ilyen apró hiba tönkreteszi a napot, de szerencsére csak egy kis gondról van szó, most pedig már elkezdhetjük felkészíteni az autót jövő keddre, a második tesztre.”

„A teszt az teszt, ilyenkor van lehetőségünk arra, hogy azonosítsuk és megoldjuk a technikai gondokat, mielőtt elkezdődik a szezon.”

A barcelonai teszt első három napján a McLaren 206 kört tett meg autójával, habár szerdán Jenson Buttonnak már voltak gondjai, miután egy hidraulikus szivárgás miatt kisebb tűz keletkezett az autón.

„Elég sok kört meg tudtunk tenni, és már most sokat tanultunk a csomagunkról” – folytatta Morris.

„Kétségkívül előrébb járunk, mint tavaly ilyenkor, ami a rendszerellenőrzéseket illeti, szóval a második teszten lehetőségünk lesz arra, hogy a versenyszimulációkra, a beállításokra, valamint a csomag teljesítményének karakterizálására fókuszáljunk.”


ALONSO CSALÓDOTT, DE BIZAKODÓ

Maga Alonso elárulta, nagyon csalódott volt, hogy nem körözhetett csütörtökön, ám bizakodva várja a folytatást.

„Jó hír, hogy nem komoly problémáról van szó, noha emiatt kénytelenek voltunk kihagyni a teljes napot. De időben orvosolni fogjuk, még a jövő heti teszt előtt” – mondta a spanyol.

Alo

„Összességében elég sok kört megtettünk ezen a teszten, ami azt jelenti, hogy rengeteg adatot kielemezhetünk. A hétvégén keményen dolgozunk majd azon, hogy jól felkészüljünk a jövő hétre, a célunk ugyanis az, hogy annyi időt töltsünk pályán, amennyit csak lehet.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Kimi Räikkönen elsőségével zárult a Forma-1-es csapatok idei első kollektív tesztje Barcelonában...

Hozzászólások

( komment)