Megosztás:

Bottas: Hamilton legyőzése és a vb-cím a célom

Bottasnak nemrég elődje, Rosberg adott tanácsokat.
Bottasnak nemrég elődje, Rosberg adott tanácsokat. © Williams F1 Team

Lewis Hamilton legyőzésére és a világbajnoki cím megszerzésére összpontosít 2017-ben a Mercedes újonnan szerződtetett versenyzője, Valtteri Bottas.

A finn versenyző a visszavonult világbajnok, Nico Rosberg helyét vehette át a német istállónál, és igazán komoly célokat tűzött ki maga elé.

„A célom a bajnoki cím, és lehetőségem van arra, hogy megszerezzem” – mondta a Williamstől érkező Bottas a finn MTV televíziónak nyilatkozva.

„A közvetlen célom az, hogy harcoljak Lewisszal.”

Bottas egyébként nemrégiben arra kérte elődjét, Rosberget, hogy adjon neki néhány tanácsot, a német pedig szívesen állt a finn rendelkezésére.

„Jó volt beszélni vele” – mondta Bottas.

„Nico hosszú ideje a csapatnál volt már, és nagyon jól tudja, hogy versenyzői szempontból hogyan működnek itt a dolgok. A legfontosabb dolog, hogy az ember megértse, hogyan működik a csapat, és hogyan kell összedolgozni velük úgy, hogy a legtöbbet hozza ki az autóból.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Nem pályafutása utolsó Forma-1-es idényeként tekint az előttünk álló évadra Fernando Alonso –...

Hozzászólások

( komment)