Bottasnak továbbra is vannak enyhe fájdalmai - F1VILÁG.HU

Bottasnak továbbra is vannak enyhe fájdalmai

HIRDETÉS

Továbbra sem telnek teljesen fájdalommentesen Valtteri Bottas napjai – a finn versenyző kénytelen volt kihagyni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj versenyét, miután az időmérő edzés során erős hátfájdalmak jelentkeztek nála.


Továbbra sem telnek teljesen fájdalommentesen Valtteri Bottas napjai – a finn versenyző kénytelen volt kihagyni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj versenyét, miután az időmérő edzés során erős hátfájdalmak jelentkeztek nála.

Az elmúlt két hétben Bottas több tréningen vett részt, valamint a Williams változtatott a finn pilóta ülésén is, hogy kisebb nyomás érje a gerincét az autóban.

„Nem tudom azt mondani, hogy teljesen fájdalommentes, de körülbelül erre számítottunk” – felelte Bottas az Autosport kérdésére, hogy hogyan érzi magát az edzéseket, erősítéseket követően.

„Még egy kicsit érzem, de a legfőbb dolog, hogy nem lett rosszabb, egész nap következetesnek volt mondható. Nem bánom, ha egy kicsit fáj, nem zavaró.”

Két héttel ezelőtt, az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén a finnek problémái voltak a fékpedál kezelésével is, azonban miután a csapat változtatott az ülési pozícióján, most ezzel sincsenek gondjai.

„Újra alkalmazni tudom a maximális fékpedál-nyomást, a hosszú etapokon is fájdalomerősödés nélkül tudtam fékezni. Szóval magabiztos vagyok a hétvége további részét illetően, mert még több fájdalomcsillapítót is bevehetnék – most nem vettem sokat.”

Bottas hozzátette, az üléspozíció átállítása nem befolyásolta azt, hogyan érzékeli a fékpedált.

„Normális volt. Egy egészen más pedálpozícióm van, de rögtön hozzászoktam, szóval nem volt ezzel probléma, semmi újdonság nincs benne.”

A hétvége eddigi eseményeivel kapcsolatban a Williams pilótája úgy nyilatkozott, a Ferrari gyorsabbnak tűnik a vártnál.

Hirdetés

„A Ferrari talán kicsit erősebb, mint amire számítani lehetett volna. Tudjuk, hogy holnapra sokat fejlődhetünk, az autó egyensúlyán is javíthatunk, nyilvánvalóan kivesszük az üzemanyagot és feltekerjük a motort. Hogy ez elég lesz-e, azt nem tudom.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!