Megosztás:

Button mindent megtesz idei negyedik győzelméért

A brit optimistán várja a szezon utolsó versenyét.
A brit optimistán várja a szezon utolsó versenyét. © McLaren

Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője elmondása szerint mindent megtesz majd azért, hogy a hétvégi Brazil Nagydíjon megszerezze idei negyedik futamgyőzelmét.

A brit versenyző meglehetősen jó pozícióban van ahhoz, hogy a második helyen zárja az idei bajnokságot, ennek ellenére azonban továbbra is megpróbál mindent beleadni. És habár mindkét bajnoki cím a Red Bullhoz vándorolt a közelmúltban, a McLaren továbbra is ki van éhezve a győzelemért.

„Azt hiszem, egy hete, Abu Dhabiban bizonyítottuk, hogy a McLaren Mercedes továbbra is versenyeket akar nyerni, noha már mindkét világbajnoki cím sorsa eldőlt” – mondta a 2009-es év legjobbja.

„Természetesen szeretném megszerezni idei negyedik győzelmemet is, még ha ez azt is jelenti, hogy az utolsó verseny utolsó köréig harcolnom kell.”

Button hozzátette, úgy véli, izgalmas versenyt láthatunk majd Interlagosban, és több szemet gyönyörködtető előzés is szórakoztatja a rajongókat.

„A KERS-rendszer fontos szerepet játszik majd ezen a pályán, mivel az első kanyarig elég rövid út vezet a célvonaltól. A kör végén pedig van egy hosszabb emelkedő, szóval az extra lóerők itt is hasznosak lehetnek. Ráadásul, ha az első kanyarban nem sikerül előznöd, akkor is elég közel leszel az előtted lévőhöz ahhoz, hogy a 4-es kanyar előtti egyenesben – a DRS-t használva – megpróbálkozz egy manőverrel.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Williams istálló példáját követve, a Mercedes alakulata is megragadta az alkalmat, és...

Hozzászólások

( komment)