Jenson Button saját döntése volt az, hogy már korán stratégiát vált, és felteteti autójára a slick gumikat, ami fantasztikus húzásnak bizonyult, hiszen szinte azonnal az élen találta magát, és amint Sebastian Vettel kiesett, semmi sem akadályozhatta meg, hogy megnyerje a versenyt.
A McLaren brit versenyzője volt az első, aki feltetette autójára a száraz aszfaltra alkalmatos gumikat, mikor elkezdett száradni a pálya a kezdeti szemerkélés után, és ez a döntése olyan jónak bizonyult, hogy azonnal riválisai elé került, amint ők is kiálltak slick gumikért.
Button elmondta, hogy maga döntött a váltásról, amiről először azt gondolta, hogy hatalmas hiba volt, különösen azután, hogy már kivezető körén kicsúszott a pálya szélére a hideg abroncsokon.
„Az én döntésem volt” – mondta. „Úgy gondolom, hogy a versenyzők könnyebben el tudják dönteni, hogy mi a megfelelő stratégia, mert ők azok, akik érzik a körülményeket. A csapat látja a pálya felett tornyosuló felhőket, de mi érezzük azt, hogy milyenek a körülmények.”
„Egyáltalán nem volt egyensúlya az autónak az intermediate abroncsokon, ezért is gondoltam úgy, hogy gyerünk, tegyük fel a slick gumikat. Volt egy száraz ív, azonban néhány helyen még vizes volt a burkolat.”
„Mikor behajtottam a boxutcába, azt gondoltam, hogy katasztrofális döntés volt, mivel állt a víz a boxban, de amint visszatértem a pályára és felmelegedtek a gumik, felvettem a tempót, és néhány autót megelőztem.”
„Helyes döntés volt, aminek nagyon örülök.”
A McLaren különböző stratégiát választott pilótáinak, Button csak egyszer, Hamilton viszont kétszer cserélt kereket, utóbbi pedig hibás döntésnek bizonyult, ugyanis azok jártak jól, akik egy szett slick gumival teljesítették szinte az egész versenytávot.
Button azonban elmondta, hogy egy percig sem volt kérdés számára, hogy nem áll többször ki a boxba, és nem cserél már gumit a verseny végéig.
„Soha nem gondoltam, hogy még egyszer kihajtok a boxba” – mondta. „Olyan sebességet választottam, ami nem teszi tönkre az abroncsokat. Természetesen tudtam volna ennél gyorsabban is menni, de akkor biztosan ki kellett volna állnom még egyszer a boxba.”
„Ennél jobb stratégiát nem is választhattunk volna” – tette hozzá Button, aki már második mclarenes versenyén megszerezte első győzelmét, ami elmondása szerint önbizalmat és magabiztosságot adott neki.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(7 komment)Bronson! Ha Button nem kockáztat, akkor Vettel kiesése előtt nem ő a második!
@Bronson: Mások is, így van. :) De akkor is nyert, mert Vettel szerencsétlenségére kiesett. És akkor is kockáztatott és a második hely is parádés lett volna tőle.
Amúgy ki ment többet 3 körrel? Button cserélt először kereket, ő volt kint legtovább a száraz gumikkal. Mehetett volna gyorsabban is, de spórolnia kellett és így is elég volt neki a győzelemhez.
@opzozi: A többség 3 körrel többet ment, mint Button, és többek között a Ferrarik sem mentek ki többször, tehát ilyen alapon mások is kockáztattak. A lényeg az, hogy sehogy sem lett volna esélye a győzelemre, csak így, hogy Vettel kiesett.
@Bronson: Kockáztatott, mert elsőként vállalta be a száraz aszfaltra való gumikat, könnyen beszélsz így, hogy tudod utána nem esett az eső. :)
Kockáztatott, mert egyszer cserélt gumikat, ráadásul mivel ő cserélt először, ő is ment legtöbbet a kerékcsere után azzal a szett gumival.
Mit is kockáztatot?
Már megint nagy az arca!
Hát én személy szerint nem rajongok a Meclarenes fiúkért,de nem hiába lett mind a kettő vb.
Ha ilyenek lesznek a versenyek nem fogunk unatkozni gratula Buttonnak komoly volt!
Nem kell leírni még Buttont. Ő ésszel küzdött és nyert, Hamilton küzdött foggal-körömmel , de a veszte is ez lett! Jó lenne egy adok kapok csatát látni a Mclarenen belül! Ne csak ebben az 1 esetben legyen előrébb mint Hamilton!