Button több balesetre számított idén - F1VILÁG.HU

Button több balesetre számított idén

HIRDETÉS

Bár a múlt hétvégi Brit Nagydíjon is már az első körben kiesett, Jenson Button elárulta, valójában arra számított, hogy a kiábrándító időmérők után jóval többször kerülnek majd balesetbe a versenyek elején.


Bár a múlt hétvégi Brit Nagydíjon is már az első körben kiesett, Jenson Button elárulta, valójában arra számított, hogy a kiábrándító időmérők után jóval többször kerülnek majd balesetbe a versenyek elején.

Button azt követően volt kénytelen feladni a silverstone-i viadalt, hogy összeütközött az előtte megpördülő csapattárssal, Fernando Alonsóval.

„Amikor az ember ennyire hátulról rajtol, mindig benne van a pakliban, hogy valami történik, és ami azt illeti, eléggé meglepett, hogy nem fordult elő gyakrabban” – mondta a 2009-es év világbajnoka.

„Ez a baj azzal, ha hátulról rajtolsz: nagyobb az esély arra, hogy balesetbe keveredsz, hiszen jóval több autó van előtted.”

„Néha megtörténik az ilyen, szóval mihamarabb gyorsabbá kell válnunk, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe.”

Button kifejtette, a mezőny végéről rajtolva sajnos kockázatot kell vállalniuk csapattársával, Fernando Alonsóval.

„Nem vághatunk neki úgy az első körnek, hogy mindenkit elengedünk magunk mellett – azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk és harcoljunk. És versenyzőként is szükségünk van erre. De az autó tempójából adódóan erre idén nem sok lehetőségünk volt.”

„Harcolnunk kell, de ha az ember hátul van, sokkal többször előfordulnak ilyen incidensek.”

A brit versenyző nem haragszik Alonsóra sem, elmondása szerint ugyanis csapattársa csak az előtte ütköző Lotusokat akarta kikerülni.

Hirdetés

„Két autó összeütközött, Fernando pedig próbálta kikerülni őket. Elveszítette az autó hátulját, amikor próbált elmenni mellettük. Megpördült, én mellette voltam, és úgy hittem, van elég hely. De nem tudtam, hogy megpördült.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!