Díjat kapott Schumi, Vettel beszédet mondott - F1VILÁG.HU

Díjat kapott Schumi, Vettel beszédet mondott

HIRDETÉS

Bambi-díjjal jutalmazták a Forma-1 hétszeres világbajnokát, Michael Schumachert – a német legenda 20 évvel ezelőtt lett először a száguldó cirkusz legjobbja. A berlini díjátadón menedzsere, Sabine Kehm, valamint korábbi főnöke, Ross Brawn képviselte a németet.


Bambi-díjjal jutalmazták a Forma-1 hétszeres világbajnokát, Michael Schumachert – a német legenda 20 évvel ezelőtt lett először a száguldó cirkusz legjobbja. A berlini díjátadón menedzsere, Sabine Kehm, valamint korábbi főnöke, Ross Brawn képviselte a németet.

Csütörtök este immáron 66. alkalommal adták át a Bambi-díjakat. A Millenium-kategóriában ezúttal a jelenleg súlyos sérüléséből lábadozó Schumachert díjazták – a német versenyző 1994. november 13-án szerezte meg első bajnoki címét a Forma-1-ben.

A Németországban az egyik, ha nem a legjelentősebb médiadíjnak számító elismerést Schumacher menedzsere, Sabine Kehm, valamint korábbi főnöke, Ross Brawn vették át.

KB

Bambi-díjjal évről-évre azokat a személyiségeket jutalmazzák az újságírók, akik valamilyen módon inspirálták, megérintették a német közösséget.

A tegnapi díjátadón beszédet mondott a Forma-1 négyszeres világbajnoka, Schumacher jó barátja, Sebastian Vettel.

„Kedves Michael! Napra pontosan 20 éve nyerted meg első világbajnoki címedet a Forma-1-ben. Ezzel a győzelemmel nemcsak óriási karriered vette kezdetét, de a Forma-1 egész Németországban közkedvelt lett” – mondta Vettel.

„Akkor én még kisgyerek voltam – és gyerekként felnéztem rád! Az egész szobám a te posztereiddel volt kiplakátolva. Később pedig emberként is megismerhettelek, és barátként is. Ez a barátság boldoggá és büszkévé tesz, ugyanakkor el is szomorít. Nagyon szerettem volna, ha ma személyesen veheted át ezt a díjat. Kedves Michael! Sportolóként és emberként is nagyszerű vagy. Ezért pedig szeretnék köszönetet mondani neked.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!