Megosztás:

Eltiltás is járhat egy közúti kihágásért az F1-ben

© Force India

Az FIA jelezte, hogy a jövőben büntetni fogja azokat a versenyzőket, akik törvényt sértenek a közutakon, és figyelmeztette a résztvevőket, hogy súlyosabb esetben akár el is veszíthetik vezetői engedélyüket.

„Az FIA feladata és célja, hogy felhívja a figyelmet és népszerűsítse a biztonság szerepét a közutakon” – állt a szövetség mai közleményében.

„Az FIA eseményein résztvevőknek pedig a sportág nagyköveteiként kell eljárniuk, és igenis tisztában kell lenniük azzal, hogy példamutatóan kell viselkedniük a közutakon, és tiszteletben kell tarzani a közúti biztonságra vonatkozó szabályokat.”

„Ennek érdekében egy olyan javaslatot teszünk az FIA közgyűlésnek, hogy oly módon kerüljön átírásra a nemzetközi sportkódex, hogy csak az rendelkezhessen nemzetközi szuperlicensszel (versenyzői engedéllyel), akinek érvényes közúti jogosítványa van.”

„Továbbá a sportkódexet úgy módosítjuk, hogy amennyiben a szuperlicensz tulajdonosa a nemzeti rendőrség által is vizsgált súlyosabb közúti kihágást követ el, az FIA az eset súlyosságától függően megrovást adhat, vagy akár örökre bevonhatja az illető szuperlicenszét.”

Az elmúlt években több forma-1-es versenyző közúti jogosítványát is bevonták, általában gyorshajtás miatt.

Lewis Hamilton még márciusban, az ausztrál rendőrökkel találta szembe magát, miután driftelt és vagánykodott Mercedes típusú bérelt autójával Melbourne utcáin, amiért bíróság elé is kellett állnia.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(5 komment)
Rider63 képe

@Bronson: A véleményedben csak annyi igaz, hogy ne kavarjuk a szazont a fazonnal. Ez rendben. A többi sznobizmus, mert ebben a kicsi országban is vannak bőven b*rmok az utakon és még büntetést sem kapnak. Szerintem sem kéne összezavarni a magánéletet és a sportot. Erre is más meg arra is más a játékszabály.
Azt meg egyszerűen nem hiszem el, hogy profi pilóta mindenhol betartja a sebességkorlátozást. Haha.... Akik betartják azok szoktak általában karambolozni és nem az ugynevezett gyorshajtók. Azt mondom, ebben 1 életképes szabály van. Mindenkinek vigyázni kell a másikra akár versenypálya akár autópálya.

bomba képe

@Bronson: Szerintem, ha valaki F1-es pilota, ne ugy kozlekedjen, ahogy akar, hanem ugy, ahogy az orszag torvenyei engedik. Ha pedig nem tartja be a torvenyt, es elkapjak, minden kihagasert buntetes jar neki is eppen ugy, mint mas gepkocsivezetonek. De ennek semmi koze a versenypalyahoz!!! Miert kell neki meg egy extra buntetest beiktatni? Nem rendor, hogy peldat mutasson!

McLaren fan képe

@Bronson: Azért a versenyt (sportot) nem kellene összekeverni a magánélettel. Ez nevetséges ha gyorsan hajt kocsival már kivan zárva 1 versenyből. Meg lehet ezt oldani máshogy is elveszik a jogsit meg ilyenek nem így! És még csodálkoznak hogy kevesen nézzik a versenyeket! Hát ezek után ha pl: Alonso vagy Hamilton eltiltást kap 1 hétvégéről az elég gáz lesz! Nem még hogy élőben de még szerintem otthon sem fogják akkor megnézzni a versenyeket. Nincs ez átgondolva!!!!

Bronson képe

@Rider63: Ne keverd a versenypályát a közutakkal! Szerinted azért, mert valaki F1-es pilóta, úgy közlekedik ahogy akar? Így is történik elég baleset (halálos is), vagy úgy gondolod, hogy ŐK ne hibázhatnak?

Rider63 képe

Hát én nem azért szeretem az F1 pilótákat, mert döcögnek és szivaroznak a volán mögött. Még1 képmutató rendelet. Persze a Ferrarit meg nem lehet kizárni. Itt már megint vénemberek rossz döntéséről van szó.