Megosztás:

A Force India még nem tudja, esni fog-e holnap

A változékony időjárás Pérezék dolgát is megnehezítette.
A változékony időjárás Pérezék dolgát is megnehezítette. © Sahara Force India

Mindkét pénteki szabadedzést a legjobb tízben zárták a Force India versenyzői az Ausztrál Nagydíjon, a csapat versenyzői azonban a nap végén úgy fogalmaztak, az elért eredmények a körülmények miatt egyáltalán nem reprezentatívak.

Nico Hülkenberg az első edzést az ötödik, a másodikat pedig a második helyen zárta, ám a háromórányi gyakorlás alatt mindössze 16 kört tett meg a melbourne-i versenypályán.

„Folyamatosan változtak ma a körülmények a széllel és az esővel” – mondta a német versenyző.

„Nagyon szeles volt az idő, az autót ide-oda dobálta a szél, még az egyenesekben is. Szóval teszteléshez és tanuláshoz nem voltak ideálisak a körülmények. A délelőtti edzésen megtettünk egy rövid etapot a lágy gumikkal, de a pálya nagyon nyirkos volt, szóval nem volt túl reprezentatív a dolog.”

„Délután pedig az intermediate gumikkal dolgoztunk, próbáltunk ráérezni az autóra vizes pályán arra az esetre, ha esetleg holnap visszatér az eső. Szóval lassú nap volt, amiből a legtöbbet kellett kihoznunk. Holnap új nap kezdődik, majd meglátjuk, mit tartogat az időjárás.”

A Force India másik versenyzője, Sergio Pérez mindkét edzésen kilencedik lett, és elmondása szerint a ma elvégzett munka csak akkor lesz hasznos, ha a holnapi időmérőn is eső fogadja majd a mezőnyt.

„Mindenki számára nehéz nap volt a mai a folyamatosan változó időjárás miatt” – magyarázta Pérez.

„Amikor már úgy tűnt, kezd felszáradni a pálya, ismét rákezdett az eső. Szóval elég frusztráló volt, nem sikerült elvégeznünk azokat a teszteket, amiket szerettünk volna. A legtöbbet hoztuk ki a körülményekből, az intermediate gumikon elég versenyképesnek tűntünk, de ezek a köridők nem túl mérvadóak, hiszen sok múlt azon, az ember mikor volt kint a pályán.”

„Még nem igazán tudjuk, mit hoz az időjárás szombaton, ha viszont száraz lesz a pálya, mindent a nulláról kell újrakezdenünk, szóval sűrű nap vár ránk. Ha viszont újra esni fog, az a munka, amit a beállításokkal végeztünk az intermediate-ekkel, hasznos lesz.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Sebastian Vettel kissé bosszús, amiért a szezon első edzésnapján nem tudtak produktív munkát...

Hozzászólások

( komment)