Megosztás:

Grosjean elárulta, több kört akartak futni szerdán

A remek köridők ellenére voltak problémák a Haasnál.
A remek köridők ellenére voltak problémák a Haasnál. © Pirelli

Romain Grosjean révén ugyan a második legjobbi idővel zárt szerdán, Barcelonában a Haas, a francia versenyző elmondása szerint nem sikerült annyi kört megtenni, amennyit szerettek volna.

A Forma-1 mezőnyéhez idén csatlakozó amerikai istálló jó formában kezdte a 2016-os idényre való felkészülést, a harmadik barcelonai tesztnapon ugyanis Nico Hülkenberg Force Indiája mögött a második helyen végzett.

Romain Grosjean, a Haas francia versenyzője 82 kört tett meg szerdán, és bár jó köridőket értek el, nem sikerült teljesíteni a kitűzött célokat a körszámokra vonatkozólag.

„Az elképzelés az volt, hogy 100 kört futunk” – mondta Grosjean a nap végén.

„Nem sikerült elérni ezt a célt, mivel időt veszítettünk néhány elem javításával, és meg kellett oldanunk egy kisebb szoftveres problémát.”

„De változtattunk az autó beállításain, hogy megértsük a működését, és mindenki elégedett azzal, ahogy a versenygép reagált. A legfőbb dolog, hogy minél több kilométert megtegyünk az autóval, mert rengeteg alkatrészt kell kiértékelni. De kétszer jelentősen változtattunk a beállításokon, és minden jól ment.”

„Az autó alapfilozófiája jó – a jelenlegi alapok rendben vannak, de persze még javítanunk kell a teljesítményen.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Egyértelmű előrelépést jelent az új autó a Ferrari Forma-1-es csapata – ezt mondta első...

Hozzászólások

( komment)