Hamilton idén harmadszor is nyerni tudott - F1VILÁG.HU

Hamilton idén harmadszor is nyerni tudott

HIRDETÉS

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat! A Mercedes brit versenyzője mögött Kimi Räikkönen végzett a második helyen, aki két körrel a futam vége előtt előzte meg Rosberget.


A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat! A Mercedes brit versenyzője mögött Kimi Räikkönen végzett a második helyen, aki két körrel a futam vége előtt előzte meg Rosberget.

A 2015. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat negyedik versenyének az eredetileg nevezett 20 autóból csak 19 vágott neki, Jenson Button McLaren-Hondája ugyanis műszaki hiba miatt nem tudott felállni a rajtrácsra.

Ron Dennis, a McLaren elnöke a versenyt megelőzően elmondta, az energia-visszanyerő rendszerrel voltak problémák, a csapat pedig jobbnak látta, ha a 2009-es év legjobbja nem áll rajthoz a mai futamon.

A pole pozícióból Lewis Hamilton, mellőle pedig Sebastian Vettel vágott neki a Bahreini Nagydíjnak, míg a második sorban csapattársaik, Nico Rosberg és Kimi Räikkönen sorakoztak.

A sorozatban negyedik pole-ját megszerző Hamilton szépen jött el a rajtnál, megőrizte a vezetést, és Sebastian Vettel is megtartotta a második pozícióját. Mögöttük azonban nagy csata dúlt az első kanyarig Räikkönen és Rosberg között, a finn pedig végül le is gyűrte a Mercedes versenyzőjét.

Rosberg azonban nem szakadt le, folyamatosan támadta a ferrarist, végül a negyedik körben előzésre szánta el magát, a manővert pedig siker koronázta.

Hirdetés

A német tovább folytatta a felzárkózást, ezúttal már Sebastian Vettel volt célkeresztben, a kilencedik körben pedig a másik Ferrari mellett is el tudott menni – ezúttal is a bahreini pálya 1-es kanyarjában.

Az első kerékcserékre a 14. körig kellett várni: ekkor a harmadik helyen autózó Vettel érkezett a bokszba egyértelműen azzal a szándékkal, hogy a Mercedesek elé vágjon. Ez félig-meddig sikerült is, a négyszeres világbajnok ugyanis a német istálló egyik autóját – Rosbergét – vissza tudta előzni.

A 16. körben aztán érkezett Hamilton is első kerékcseréjére, a brit pedig éppen csak a Vettel – Rosberg páros elé érkezett vissza – pont akkor, amikor Rosberg – ezúttal is az első kanyarban – megelőzte honfitársát.

Kimi Räikkönen esetében a Ferrari más taktikával próbálkozott: a futam 18. körében a Pirelli közepes keverékű abroncsait szerelték autójára – ez pedig azt jelentette, hogy a finn pilóta a futam utolsó etapjában kaphatja meg a lágyabb vegyületű gumikat.

A verseny második etapjában a Mercedesek viszonylagos nyugalomban haladtak az élen, Vettel azonban nem maradt le, sőt, a második kiállások során ismét vissza tudta előzni az eddig második Rosberget.

A 36. körben azonban a Ferrari versenyzője túl szélesen fordult a pálya utolsó kanyarjában, és nem elég, hogy a mercedeses elment mellette, megsérült Ferrarijának első szárnya, amit hamarosan le is kellett cserélni a bokszban – ezzel pedig elúszni látszottak a dobogós esélyek.

A Mercedesnél ekkor már látták, aki igazán veszélyes lehet rájuk a futam utolsó etapjában, az a más taktikával próbálkozó Kimi Räikkönen, aki az 57 körös verseny 41. körében kapta meg a gyorsabb lágy keverékű gumikat.

A finn eztán elképesztő tempóban zárkózott fel Rosbergékre – esetenként körönként 3 másodperccel is gyorsabb volt, mint az élen álló Mercedesek.

A német istálló versenyzői nem nyugodhattak meg, a ferraris pedig 2 körrel a futam vége előtt utolérte Rosberget, és az 1-es kanyarban megelőzte őt. Rosberg elvétette a kanyar féktávját – mint később kiderült, fékproblémák miatt.

A Mercedesek világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton is alaposan megizzadt a végén, a britnek ugyanis szintén gondjai voltak a fékekkel, végül azonban behozta az autót a célba, és ezzel pályafutása 36. győzelmét aratta.

Bár Rosberg végül csak harmadik lett Räikkönen mögött, feljött az összetettbeli második helyre, miközben Lewis Hamilton tovább növelte előnyét a tabellán.

Sebastian Vettelnek meg kellett elégednie végül az ötödik hellyel: a német hiába próbálkozott, nem tudta legyűrni az elé keveredő Valtteri Bottast.

A páros mögött Daniel Ricciardo végzett hatodikként, kinek autójában néhány méterrel a cél előtt robbant fel a Renault-motor. Az ausztrált Romain Grosjean, Sergio Pérez, Daniil Kvyat, valamint Felipe Massa követte a legjobb tízben.

A McLaren világbajnok versenyzője, Fernando Alonso ismét célba ért, és mindössze 4 másodperccel maradt le a pontszerzésről – kijelenthető tehát, hogy Button problémái ellenére a McLaren ismét nagyot lépett előre a teljesítményt tekintve.

A Forma-1-es világbajnoki sorozat a május 10-i Spanyol Nagydíjjal folytatódik majd.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!