Megosztás:

Hamilton-Maldonado első sor a Szingapúri Nagydíjon

Hamiltoné a pole a Szingapúri Nagydíjon.
Hamiltoné a pole a Szingapúri Nagydíjon. © Vodafone McLaren

Lewis Hamilton magabiztos vezetést bemutatva, fölényes győzelmet aratott az időmérőn Szingapúrban. A McLaren brit pilótája mellől Pastor Maldonado indulhat, a második sorban Vettel és Button sorakozhat fel.

Helyi idő szerint este kilenckor, természetesen már lámpafénynél kezdődött meg a szingapúri versenyhétvége időmérő edzése. A hőmérséklet - a levegőé és az aszfalté egyaránt - azonban így is 30 Celsius-fok körül mozgott. Esőtől nem kellett tartania a mezőnynek.

A húszperces első etap elején többen is rontottak, persze ez nem meglepő, hiszen a közutakon kialakított, hepehupás aszfalton nehéz volt eltalálni a jó féktávokat. A mezőny nagy részét a 10-es kanyarkombináció tréfálta meg, itt többen is áthajtottak a rázóköveken.

Az élmezőny tagjai a lágy gumikkal (amik ezen a hétvégén a keményebbnek számítanak a szuperlágyakkal szemben) is könnyedén bebiztosították továbbjutást érő helyüket. A hajrában a többség már a lágyabb gumikkal futott, és végül ennek köszönhetően Romain Grosjean, Paul di Resta és Kimi Räikkönen is megelőzte az egyébként gyorsabb Red Bullokat és McLareneket. A Lotusszal Grosjean volt a Q1 legjobbja, 1:47.688-cal zárt az élen.

A kiesők mezőnye is a papírformát tükrözte, a két Caterhamhez, a két Marussiához és a két HRT-hez a Szingapúrban látványosan vergődő Sauber japán pilótája, Kobayashi Kamui csatlakozott. A 107 százalékos szintidő sem okozott problémát senkinek. Pedro de la Rosa utolsó lett, így a rá korábban váltócsere miatt kiszabott öthelyes rajtbüntetés légyegében jelentőségét veszti.

A Q2 Sebastian Vettel és Lewis Hamilton csatáját hozta. Ekkor már mindenki a szuperlágy gumikkal autózott, és a két nagy rivális 1:46-os idővel jelezte, a pole pozícióért folyó harcba más nemigen szólhat bele.

A falnak ezúttal is többen nekihajtottak, Grosjean szerencsésen megúszta, Bruno Senna jobb hátsó felfüggesztése azonban megsínylette a betonnal való találkozást. A Williams brazilja így mért kör nélkül lett 17.

A két Toro Rosso sem sok vizet zavart a második etapban, és Sergio Perez sem volt versenyben a továbbjutást érő pozíciókért. A hajrában Massánál és Schumachernél is rezgett a léc, közülük végül utolsó körével csak a Mercedes hétszeres világbajnoka tudott továbblépni. Meglepetésre kiszorult a top10-ből a Lotusszal Kimi Räikkönen is, valamint a végül a 11. rajthelyet megszerző Nico Hülkenberg is.

A négy nagycsapat (Red Bull, Ferrari, McLaren és Mercedes) pilótái mellett tehát Pastor Maldonado (Williams) és Paul di Resta harcolta ki helyét a Q3-ban.

Az időmérő utolsó etapja elején csak a két McLaren, valamint Vettel futott mért kört, a többiek egyetlen próbálkozási lehetőséget hagytak maguknak a hajrára. Hamilton, Button, Vettel volt a sorrend, Hamilton közel egy másodpercet vert csapattársára, 1:46.342-vel vezetett.

Ekkor talán még ő maga sem gondolta volna, hogy ez elég lesz a pole pozícióhoz, de végül így történt. Hiába próbálkoztak a riválisok, ezt az eredményt már nem tudták túlszárnyalni. Nem kis meglepetésre Maldonado surrant be a második helyre. A második sorból Vettel és Button rajtol majd, míg a tabellát magabiztos előnnyel vezető Alonso ötödikként várhatja a rajtjelet.

Paul di Resta megelőzte Webbert, Grosjeant, valamint a Q3-at a bokszból figyelő, a futamra gumit spóroló Mercedes-duót is.

A Szingapúri Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 14 órakor rajtol.

Olvasóink ajánlatai:

Szingapúri Nagydíj - időmérő edzés:  
1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m46.362s 2. Pastor Maldonado Williams-Renault 1m46.804s 3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m46.905s 4. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m46.939s 5. Fernando Alonso Ferrari 1m47.216s 6. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m47.241s 7. Mark Webber Red Bull-Renault 1m47.475s 8. Romain Grosjean Lotus-Renault 1m47.788s 9. Michael Schumacher Mercedes idő nélkül 10. Nico Rosberg Mercedes idő nélkül Q2 küszöbidő: 1m47.943s 11. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1m47.975s + 1.310 12. Kimi Raikkonen Lotus-Renault 1m48.261s + 1.596 13. Felipe Massa Ferrari 1m48.344s + 1.679 14. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m48.505s + 1.840 15. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1m48.774s + 2.109 16. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1m48.849s + 2.184 17. Bruno Senna Williams-Renault idő nélkül Q1 küszöbidő: 1m49.809s 18. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m49.933s + 2.245 19. Vitaly Petrov Caterham-Renault 1m50.846s + 3.158 20. Heikki Kovalainen Caterham-Renault 1m51.137s + 3.449 21. Timo Glock Marussia-Cosworth 1m51.370s + 3.682 22. Charles Pic Marussia-Cosworth 1m51.762s + 4.074 23. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m52.372s + 4.684 24. Pedro de la Rosa HRT-Cosworth 1m53.355s + 5.667 107%-os idő: 1m55.226s
MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Előzött a piros zászlós jelzésnél, így megbüntették a Marussia versenyzőjét, Charles Picet...

Hozzászólások

( komment)