Megosztás:

Hamilton mégsem lesz ott Sutil tárgyalásán

A brit versenyző kész együttműködni, ám megjelenni nem tud a bíróságon.
A brit versenyző kész együttműködni, ám megjelenni nem tud a bíróságon. © McLaren

Nem tud részt venni Adrian Sutil tárgyalásán a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton – erről maga a brit versenyző tájékoztatta a müncheni bíróságot.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, e hónap utolsó két napján kerül sor Sutil bírósági tárgyalására: a német versenyző még tavaly áprilisban okozott súlyos sérüléseket a Genii Capital ügyvezetőjének, Eric Luxnak egy sanghaji szórakozóhelyen.

A helyszínen tartózkodott a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton is, akit tanúként szerettek volna meghallgatni. A BBC értesülései szerint Hamilton ügyvédje azonban arról tájékoztatta a tárgyalást vezető bírót, hogy a brit nem tud részt venni a meghallgatáson, noha mindenben kész együttműködni.

A McLaren alakulata nemrégiben megerősítette a brit közszolgálati televízió értesüléseit, miszerint Hamilton elfoglaltságai miatt – beleértve a McLaren új autójának február 1-jei bemutatóját – nem tud Münchenbe utazni.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

( komment)