Megosztás:

Hamiltoné a pole a furcsa időmérőn

Hamilton tovább folytatta a remeklést Melbourne-ben.
Hamilton tovább folytatta a remeklést Melbourne-ben. © Daimler AG

Pályafutása 50. rajtelsőségét szerezte a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzésén Lewis Hamilton. A brit mögött csapattársa, Nico Rosberg, valamint Sebastian Vettel végzett a megújult kvalifikáción.

Melbourne-ben először alkalmazták az idei szezont megelőzően elfogadott új időmérő-szisztémát, melynek értelmében az egyes szakaszokban másfél percenként búcsúzott a leglassabb versenyző.

A Q1-ben 16 perc állt a mezőny rendelkezésére, és 7 perc után búcsúzott a leglassabb versenyző – méghozzá a Manor újonca, a tavalyi DTM-bajnok Pascal Wehrlein, akit hamarosan követett csapattársa, Rio Haryanto is.

Úgy tűnik, az új formátummal nem boldogultak megfelelően a Forma-1 csapatai, számos alkalommal előfordult ugyanis, hogy a versenyzők a bokszban ücsörögtek ahelyett, hogy megfussák szükséges mért köreiket.

Általánosságban elmondható, hogy az egyes szakaszok elején nagy volt a forgalom a pályán, az első mért körök után azonban minden elcsendesült, és a versenyzők lényegében passzívan estek ki folyamatosan.

Manor

A Q1 végén végül a két Manoron kívül búcsúzni kényszerült Esteban Gutiérrez, Romain Grosjean, Daniil Kvyat, Felipe Nasr, valamint Marcus Ericsson.

A kvalifikáció második szakasza 15 perc hosszú volt, itt már 6 perc után búcsúzott a Renault versenyzője, Kevin Magnussen, majd őt követte Jolyon Palmer, a két McLaren, Valtteri Bottas, valamint a két Force India Nico Hülkenberg – Sergio Pérez sorrendben.

Ros

Az időmérő edzés mindent eldöntő utolsó szakaszába nyolc versenyző jutott tovább, az első két szakaszt magabiztosan nyerő Lewis Hamilton abszolút favoritként várhatta az utolsó 14 percet.

Az első etapok után Lewis Hamilton 1 perc 24,133 másodperces idővel állt az élre, miután csapattársa, Nico Rosberg hibázott a 9-es kanyarban. A német végül javított, 1 perc 24,197 másodperces időt futott, ám ez is kevés volt ahhoz, hogy elhappolja a pole-t címvédő csapattársa orra elől.

Vet

A Ferrarinál úgy döntöttek, nem mennek ki még egy körre, így több perccel a leintés előtt lényegében kialakult a holnapi rajtsorrend. A második sorból tehát Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen rajtolhat majd, őket Max Verstappen, Felipe Massa, Carlos Sainz, valamint Daniel Ricciardo követi.

A Forma-1 évadnyitó futama, az Ausztrál Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 6 órakor rajtol.

Az időmérő edzés végeredménye:
Idomero
MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Rio Haryanto, a Manor versenyzője büntetéssel kezdi forma-1-es pályafutását – a harmadik...

Hozzászólások

( komment)