Idén izgalmasabb versenyt ígér Baku - F1VILÁG.HU

Idén izgalmasabb versenyt ígér Baku

HIRDETÉS

Az Azerbajdzsáni Nagydíj promótere, Arif Rahimov meg van győződve arról, idén jóval izgalmasabb versenyt látunk majd Bakuban, mint 2016-ban.


Az Azerbajdzsáni Nagydíj promótere, Arif Rahimov meg van győződve arról, idén jóval izgalmasabb versenyt látunk majd Bakuban, mint 2016-ban.

A bakui utcai pálya tavaly debütált a Forma-1-es versenynaptárban, a verseny azonban nem tartogatott túl sok izgalmat a rajongók számára.

A verseny szervezői azonban nagyon bíznak abban, hogy idén más lesz a helyzet – leginkább azért, mert a versenyzők már jól kiismerték az aszfaltcsíkot.

„Vegyük például Szocsit. Az első évben unalmas volt, és ugyanez történt velünk is” – mondta Arif Rahimov főszervező. „A következő évben viszont igazán nagyszerű show-val rukkoltak elő.”

A szakember hozzátette, nagyon örülnek annak, hogy a tavalyi évvel ellentétben versenyük idén már nem ütközik a Le Mans-i 24 órás viadallal.

„Örülünk annak, hogy a rajongóknak idén már nem kell választaniuk a két verseny közül.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!