Megosztás:

Idén még több rajongót várnak a Mexikói Nagydíjra

Már tavaly is óriási volt az érdeklődés Mexikóban.
Már tavaly is óriási volt az érdeklődés Mexikóban. © Mercedes AMG F1

Az idei évre tovább növelnék a mexikói versenypálya befogadóképességét, hogy még több rajongó tekinthesse meg élőben a Forma-1-es versenyzők küzdelmeit.

A múlt évi Mexikói Nagydíj három napján 336 174 rajongó volt kíváncsi a száguldó cirkuszra, ezzel a Forma-1-es naptárba bő két évtized után visszakerült verseny a második legnépszerűbb volt a silverstone-i után.

Alejandro Soberon, a versenyt rendező CIE nevű vállalat elnöke azt mondja, idén még több rajongót szeretnének a helyszínre csábítani.

„Nagyon elégedettek vagyunk a tavalyi eredményekkel, de mindig vannak területek, melyeken fejlődhetünk” – mondta a szakember a Motorsport.com című internetes lapnak.

„Most már három hete áruljuk a jegyeket, és már a céljaink 80-81 százalékát el is értük. Szóval rendben vagyunk, nagy az érdeklődés külföldről is – ebben a tekintetben fejlődést értünk el tavalyhoz képest.”

„Nagyon optimisták vagyunk az idei versenyt illetően. Még a befogadóképesség növelését is fontolgatjuk tavalyhoz képest. Nincs kétségem afelől, hogy ismét jó jegyeladásokkal zárunk.”

Soberon rámutatott arra, a verseny megrendezése mintegy 232,8 millió dollárral járult hozzá a mexikói gazdasághoz.

„Nagy kihívást jelentett a tavalyi év, de büszkék vagyunk arra, hogy Mexikó meg tudta lepni a világot. A csapatunk keményen dolgozik azon, hogy idén még nagyobb élménnyel ajándékozza meg a rajongókat.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Toro Rosso ifjú versenyzője, Carlos Sainz biztos benne, a csapattársával, Max Verstappennel...

Hozzászólások

( komment)