Megosztás:

Ismét lehet nevezni a Forma-1-be

Az FIA nem tett eleget a Team US F1 kérésének, és nem adta meg automatikusan az amerikai csapatnak az indulási jogot a következő idényre, miután anyagi problémái miatt mégsem tudta vállalni a szereplést az idei bajnokságban.

Az irányító testület úgy döntött, hogy inkább pályázatot ír ki az így üresen maradt 13. helyre, és ismét megnyitotta a nevezési folyamatot a 2011-es idényre.

Az idei pályázók, akiket végül visszautasítottak, a következők voltak:

Lola, Epsilon Euskadi, Prodrive, és N. Technology. Hogy az említett csapatok közül pályázik-e valaki a még üresen álló helyre, nem tudni, de az biztos, hogy a Stefan GP a nevezők között lesz.

Az FIA egyébként azt is megerősítette, hogy az újonc Karun Chandhok megkapta az induláshoz szükséges szuperlicenszet (vezetői engedély) a hétvégi Bahreini Nagydíjra.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(9 komment)
rommel képe

Ne csak a neve miatt kerüljön be ide egy csapat,mert annak nem sok értelme van.

Bizsu képe

Hát nem tudom tényleg szükség van-e erre. Most sem jött össze igazán.

dempsey_dnd képe

Eleinte minden jól haladt a USF1-nél, aztán fél úton minden meg akadt... sajnálom hogy nem indulnak, mert biztos a sportág újfent vissza térhetett volna Amerikába. Ez van...

kolo képe

Pályázat kiirása a legjobb megoldás,csak aztán a beérkező jelentkezők kiválasztásánál is
fellelősséggel járjanak el!!

rfer képe

Na jöhetnek további szerencsétlen csapatok a Forma 1-be!

Bronson képe

Az USF1 nem egy komoly társaság, már régen elvesztette szavahihetőségét. Remélem, hogy nem őket fogják kiválasztani.

newman69 képe

Nem semmi épületegyüttes!!! Így ránézésre van pénzük bőven...mármint az Epsilon Euskadi-nak...

cerbenkoc képe

még szép hogy az epsilon euskaldi. ha ilyen házuk van, az autójuk is jó lenne: http://www.archdaily.com/51210/epsilon-euskadi-acxt/

Nyaki77 képe

Jöhetne a Lola! Annak örülnék.