Massa: Harcban vagyunk - F1VILÁG.HU

Massa: Harcban vagyunk

HIRDETÉS

Felipe Massa, a Williams versenyzője ugyan elveszítette dobogós pozícióját a futamon, egyáltalán nem csalódott, hiszen az autóval kapcsolatban nagyon pozitív tapasztalatokat szereztek a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.


Felipe Massa, a Williams versenyzője ugyan elveszítette dobogós pozícióját a futamon, egyáltalán nem csalódott, hiszen az autóval kapcsolatban nagyon pozitív tapasztalatokat szereztek a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

Massának nem sikerült dobogóra állnia a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, habár a harmadik rajtkockából vágott neki a versenynek.

A brazil pilóta elmondta, az előzetes céljuk a pontgyűjtés volt, így ebből a szempontból egyáltalán nem lehetnek csalódottak, azonban mindenképpen sajnálja, hogy a bokszkiállását követően beszorult Ricciardo mögé, ahol a harmadik helyet jelentő másodperceket veszített.

“A mai napnak az volt a célja, hogy sok pontot gyűjtsünk és igazoljuk, hogy egy versenyképes autónk van” – kezdte Massa.

“Ezt bőven sikerült elérnünk, szóval ez egy pozitív kezdet. Az egyetlen kiábrándító dolog az volt számunkra, amikor Vettel megelőzött, mivel az első kiállásom után, a kivezető körömön másfél másodpercet veszítettem Ricciardo mögött, amely elég volt ahhoz, hogy elveszítsem a pozícióm.”

A Williams pilótája úgy nyilatkozott, nagyon pozitív érzései vannak az autóval kapcsolatban, amely igazán versenyképes és remek teljesítményt nyújtott.

“Hiszek a csapatban és az autóban és úgy kell Malajziára tekintenünk, hogy igazán harcban vagyunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!