Megosztás:

Massa már megállapodott egy Forma-E-csapattal

© Red Bull

Forma-1-es visszavonulásának bejelentése után már megállapodott egy Forma-E-ben szereplő istállóval Felipe Massa – írja a Marca című spanyol lap.

A brazil versenyző mégis a Forma-1-ben folytatja a versenyzést, miután a hírek szerint megegyezetta Williams csapatával arról, hogy még egy évig az istálló szolgálatában áll, miután Valtteri Bottas minden bizonnyal a Mercedes színeiben folytatja.

Azt nem tudni, Massa melyik Forma-E-csapattal állapodott meg, ám a Marca azt írja, a brazil még azt megelőzően írta alá szerződését, hogy Nico Rosberg bejelentette volna visszavonulását. A Williams ezt követően kereste fel őt, miután kiderült, hogy a Mercedes mindent megtesz Bottas szerződtetéséért.

A Marca szerint látván a Williams elkötelezettségét, Massa felbontotta korábban kötött előszerződését, és úgy döntött, a Forma-1-ben folytatja idén.

Hivatalos bejelentést egyelőre sem a Williams, sem a Mercedes nem tett még a versenyzőkérdés ügyében.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Mercedes motorfilozófiáját igyekszik másolni a 2017-es évadra az elmúlt években szemmel...

Hozzászólások

( komment)