Massa: Pérez rám se hederített! - F1VILÁG.HU

Massa: Pérez rám se hederített!

HIRDETÉS

Élesen bírálta a Force India versenyzőjét, Sergio Pérezt a Williams brazilja, Felipe Massa.


Élesen bírálta a Force India versenyzőjét, Sergio Pérezt a Williams brazilja, Felipe Massa.

A két versenyző a vasárnapi Kanadai Nagydíj utolsó körében ütközött össze, szerencsére azonban egyikük sem sérült meg a meglehetősen nagy balesetben.

Az eset után mindkét pilótát helikopterrel a közeli kórházba szállították, ahol kötelező rutinvizsgálatokat hajtottak végre.

Eközben a montreali stewardok a rendelkezésre álló bizonyítékokat tanulmányozva – ám az érintett versenyzők meghallgatása nélkül – arra jutottak, a baleset Sergio Pérez számlájára írható, aki a Massával folytatott csata közben féktávon irányt váltott.

A mexikói pilóta emiatt öt rajthelyes büntetést kap majd a soron következő, Osztrák Nagydíjon.

„Beszéltem vele a történtek után az orvosi központban. Nagyot csalódtam benne” – mondta a Williams versenyzője, Felipe Massa.

„Mondtam neki, hogy tanulnia kell ebből. Szerettem volna, ha egy kicsit a helyembe képzeli magát, hiszen nekem volt már egy nagy balesetem, és őszintén szólva azt gondoltam, hogy ebből is sérülés lesz.”

„Nem ez az első eset, hogy féktávon belefordult valakibe. Számos alkalommal megcsinálta már. Nem mondott semmit, elfordult és otthagyott. Remélem, tanul az esetből.”

„A pálya azon pontján 300 km/h körüli tempóval megyünk. Ha van előttünk még egy autó, nagyon komoly baleset lehetett volna belőle.”

„Néhány éve már szabály írja elő, hogyha egy autó melletted van, nem mozdulhatsz semerre. Ő viszont behúzódott és összeütköztünk.”

„Nagyon veszélyes az ilyen. Szerintem az öt rajthelyes büntetés nem elég. Veszélyesen vezetett. Beleszáguldhattunk volna Sebastian [Vettel] autójába is.”

Pérez a futam után elmondta, a verseny utolsó szakaszában elektronikus problémák hátráltatták, ráadásul a hátsó fékekkel is küszködött, amikor a baleset történt.

„Az utolsó körben védtem a pozíciómat az 1-es kanyar előtt, amikor hirtelen kaptam egy ütést hátulról” – magyarázta a Force India versenyzője.

„Nem volt könnyű dolgom az utolsó körökben, keményen nyomtam, hogy átvegyem Nicótól [Rosberg] a vezetést. Daniel [Ricciardo] elém tudott kerülni, amikor elektronikai problémák merültek fel az autómban, de sikerült újraindítanom a rendszert az utolsó pár körre.”

„A dobogó elérhető volt, nagyon csalódott vagyok az elveszített pontok miatt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!