Martin Whitmarsh komoly kritikával illette a Red Bull Racing német versenyzőjét, Sebastian Vettelt, aki szó szerint kiütötte a versenyéből Jenson Buttont a Belga Nagydíjon.
A McLaren csapatvezetője elmondta, hogy a Forma-1-ben nincsenek hozzászokva az ilyen és ehhez hasonló amatőr manőverekhez, és Vettelnek komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy mit is várnak tőle a motorsportok királykategóriájában.
„Ez nem egy olyan dolog volt, amire az ember számít a Forma-1-ben, sokkal inkább egy alacsonyabb kategóriára emlékeztet” – mondta a brit csapatfőnök a futam után, aki azt is hozzátette, hogy véleménye szerint a német pilóta olcsón megúszta, hogy csak egy sima áthajtásos büntetést kapott a történtekért.
„Megmondom őszintén, hogy nem is értem, miért hozta magát ilyen lehetetlen helyzetbe, egy kicsit furcsa baleset volt, legalábbis szerintem. Természetesen nem gondolom, hogy szándékosan tette, hiszen a saját versenyét is tönkretette, de akkor is furcsa volt.”
„Nem is értem, mit akart. A belső íven mindössze néhány centi hely volt, ott biztosan nem tudott volna elmenni, aztán hirtelen elrántotta a kormányt, pedig tudnia kellett volna, hogy csúszós a pálya. Azt gondolom, hogy még sokat kell tanulnia.”
„Azzal nincs bajom, ha a saját csapattársával teszi ezt, az viszont bosszant, ha minket is érint a dolog” – tette hozzá Whitmarsh, célozva a törökországi esetre, mikor a Red Bull duója kiütötte egymást az élen.
Vettel egyébként a futam után elnézést kért Buttontól a történtekért, és elmondta, hogy azért zavarodott meg, mert a brit pilóta a vártnál előbb kezdett el fékezni a csúszós ringen.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(15 komment)Minden tiszteletem azoknak,akik nem mocskolják Vettelt,azért,mert elkövetett egy hibát!
Reméljük tanul belőle!Hajrá Vettel!
Te egy kis csoró lehetsz,aki fikázza a sikeres embereket!Tanulj tiszteletet!Akkor nem fognak belédkötni!
Megtalálom a módját,hogy találkozzunk.Csak még várok,hogy nagyobb legyen a hatás!
Én mindig azokba kötök bele,akik bántanak egy másik embert.Én soha nem kezdem,viszont imádom folytatni!
Írhatsz bármit!
.
kopcso0321!
Vegyél már vissza az arcodból.Mit akarsz a csokigyerekkel?Ron Dennis segge vége!
Alonsót akarták megszopatni és jól megszívták,mert elbukta a csapat a bajnokságot!
Te beszélsz kivételezésről?
Én csak tükröt tartok egy két tudatlan embernek,mert utálom az olyan embert,aki azért bántja a másikat,mert sikeres és elkövet egy két hibát!
Ha valami problémád van megbeszélhetjük!Ezt a portált úgy kellene üzemeltetni,hogy mindenki vállalja az arcát és a címét!
.
Macbeth82!
Te nagy gyökér vagy és buta is!Törökországban Webberke nem hagyott neki helyett.Mert Webberke már Hamiltonodat is kilökte már!Nem emlékszel erre gyökér!
MOST PEDIG ELISMERTE A HIBÁJÁT!Nem tudsz olvasni!Tanulni fog az esetből!
Röhögni fogok rajtad ,amikor Vettel világbajnok lesz!
Hamiltonod is kizúgott tavaLy Monzában!Akkor Ő is béna?
Ezt a világbajnokságot,ha nem nyeri meg,akkor Ő veszti el.Ez nagy különbség!
Pedig még tapasztalatlan és fiatal!
Hajrá Vettel!Te vagy a Király!A jővő nagy sztárja!
Akkor mit fogtok írni róla Vettelellensek?Az az igazság nagyon egyszerűek vagytok!!Ha-ha-ha!!!
Witmarshnak igaza van. Vettel már a sokadik versenyen hibázik óriásit, ami más kárára megy. Semmi fejlődés nincs a vezetésében, amatőr hibákkal vonja ki magát (és sajnos mást is) a versenyekből. De, a sors megbüntette, defektet kapott, így pontot se szerzett, pedig szerintem még dobogós is lehetett volna, mert a végén, biztonsági autós szakaszban összerázódott a mezőny. Csak azt nem értem, hogy miért ilyen beképzelt és nem ismeri el, hogy hibázott? Amikor Webbert kilökte, akkor sem ismerte be, most sem. Itt egy nagy különbség pl. Hamiltonnal szemben, aki a 2007-es kanadai hibáját beismerte pl. Na ja, kérem, Csokisumi tanul is a hibáiból és folyamatosan jobb lesz, nem úgy, mint ez a tepsiszájú sváb gyerek...
Vettel lesz a legnagyobb,a jővő nagy bajnoka!
Anno Senna is és a többi nagy is követett el hibákat.
irvine87!
Nem sok eszed van,hogy lehetett Vettelé szándékos?Evvel az Ő versenyének is vége volt!
Ilyen buta embereket!Jézusom!
lajcsika!
Te egy vesztes lehetsz!
@lajcsi: mér is?
Ez lett a vegeredmenye annak hogy az F1-et teljesen elkurtak. Hiaba gyorsabb az egyik auto mert a szar szabalyok miatt nem tud elmenni az elotte levo mellett aki szemmel lathatoan feltartja, es hat ahogy egy kicsi esely is van ra probal elozni, es gyakran baleset a vege.
Amugy kivancsi leszek Barichello milyen buntetest fog kapni mert nekiment Alonsonak?? Schumi kapott 10 helyet egy veszelyes manover miatt, Vettel egy boxutcaathajtast mert kiutotte Buttont, szerintem Barichellonak is kijarna egy 5 helyes rajtbuntetes mert hat azert keresztbetett Alonsonak. Oreg es tpasztalt pilota ha csuszik a palya fekezzen idobe!!! Ha Alonso befordult neki is be kellett volna!! Dehat ez versenybaleset nem??!! A Vetele meg szandekos volt!!!
@BaNxMaRcI: Te egy pancser vagy vazze!:D
Hát igen... Várható volt hogy Withmarsh is beleszól ebbe. Sztem akkor se érdemelt volna többet, az ő versenyét is elcseszték ő se szerzett pontott és HA világbajnoki esélyes lenne (1-5) ponton belül akkorlehet hogy veszi el a VB címét... Mind1
Hajrá Vettel!!!