McLaren: Hamilton nálunk nem viselkedhetne így - F1VILÁG.HU

McLaren: Hamilton nálunk nem viselkedhetne így

HIRDETÉS

Ron Dennis, a McLaren elnöke úgy nyilatkozott, Lewis Hamiltonnak egyszerűen nem engednék meg, hogy a jelenleg látottakhoz hasonló módon viselkedjen náluk.


Ron Dennis, a McLaren elnöke úgy nyilatkozott, Lewis Hamiltonnak egyszerűen nem engednék meg, hogy a jelenleg látottakhoz hasonló módon viselkedjen náluk.

Hamilton harmadik világbajnoki címét szerezte meg idén a Mercedesszel, azonban mindemellett buliról bulira jár. A brit legutóbb néhány parkoló autót tört össze Monacóban, majd elismerte, hogy a baleset fáradtsága és kialvatlansága miatt történt, mivel sokat partizott abban az időszakban.

Mióta a brit elhagyta a McLarent, sokkal lazább életmódot folytat, a Mercedes ugyanis nem foglalkozik azzal, hogy magánéletében mit csinál pilótájuk.

Ron Dennis nemrégiben elmondta, náluk esélye sem lenne Hamiltonnak az ehhez hasonló életmódra: „Ha a McLarennél lenne, nem viselkedhetne ily módon, mert nem szabadna” – nyilatkozta a Guardiannak.

A szakember szerint Hamilton esetében az is közrejátszik, hogy hamar kellett felnőnie, hiszen a versenyzés egész életében kísérte.

„Vegyes érzésekkel nézek rá. A nagy sportolók azért nagyok, mert áldozatokat kell hozniuk. Néha ez a gyerekkorukban történik meg, és nem teljesen olyan módon fejlődnek, ami társadalmilag elfogadott vagy ami mindenkinek tetszik.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!