Megosztás:

Megérkezett a címvédő Mercedes új autója!

Mercedes Mercedes Mercedes Mercedes Mercedes

Vasárnap, egy nappal az előszezoni tesztek előtt megmutatta új autóját a nagyközönségnek az elmúlt két év világbajnok csapata, a Mercedes. A német istálló célja természetesen idén is a címvédés.

A Mercedes új autója először pénteken gurult pályára egy promóciós esemény keretein belül, amely során az istálló két versenyzője, Lewis Hamilton és Nico Rosberg is kipróbálta azt.

A Mercedes az utóbbi két évben a konstruktőri és az egyéni világbajnoki címet is megszerezte Lewis Hamiltonnal, így továbbra is arra törekednek, hogy ők legyenek a mezőny legjobbjai.

„A 2015-ös sikeres szezon után az volt a feladatunk, hogy felismerjük a gyengébb pontokat és megpróbáljuk fejleszteni őket” – nyilatkozta Paddy Lowe, a csapat technikai igazgatója.

„Célunk, hogy minden területen kiválóan teljesítsünk – és habár fantasztikus eredményeket értünk el tavaly –, van sok terület, amelyen még sokkal jobbak is lehetünk" – folytatta a szakember. „Ez az a fajta kultúra, amelyet az egész szervezetben próbálunk beágyazni, így például azt is, hogy folyamatosan valami jobb elérésére törekedjünk.”

„Volt jó néhány versenyünk, amelyek nem a tervek szerint alakultak 2015-ben – például Szingapúr. Szóval sok mindent kellett fejlesztenünk 2016-ra. Optimalizálásra törekszünk minden területen.”

Az új versenygépet hétfőn már próbára is teszi az istálló az első szezon eleji teszten, Barcelonában, ahol Hamilton fog körözni vele.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Forma-1 mezőnyéhez idén csatlakozó Haas úgy döntött, egy nappal az első kollektív tesztek...

Hozzászólások

( komment)