Megosztás:

Nem volt elég bizonyíték a Ferrari ellen

Az FIA elnöke, Jean Todt elmondta, hogy a szövetség nem sújthatta további büntetéssel a Ferrarit, mert nem tudta mivel bizonyítani, hogy az olaszok tiltott csapatutasítást alkalmaztak a Német Nagydíjon.

A Motorsport Világtanács ugyan jóváhagyta a sportfelügyelők korábbi büntetését, a 100 ezer dolláros pénzbírságot, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte a csapatot, Todt elmondta, hogy mást nem tudtak tenni, ugyanis nem volt elég bizonyítékuk ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthessék a Ferrari bűnösségét.

„Mielőtt még kijelentenéd, hogy valaki bűnös, be kell bizonyítanod, hogy valóban bűnös” – mondta a francia szakember a BBC-nek adott nyilatkozatában.

„A tanúvallomások, illetve a rendelkezésükre álló információk áttanulmányozása és kielemzése után pedig senki nem jelenthette ki egyértelműen, hogy csapatutasítást láthattunk a Német Nagydíjon, így további büntetést nem szabhattunk ki a csapatra.”

Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy a Ferrari felmentése ellenére a legtöbb rajongó biztos abban, hogy csapatutasítást láthatott Hockenheimben, Todt a következőket felelte: „Őszintén szólva én is efelé hajlok.”

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali – aki részt vett a tegnapi meghallgatáson – nagy örömmel fogadta az FIA ítéletét, és úgy gondolja, hogy éppen ideje volt annak, hogy felülvizsgálják a csapatutasítást tiltó szabályokat, amik nem egyértelműek.

Az FIA szerdai közleményében jelezte, hogy a Sport Munkacsoport a szezon vége után felül fogja vizsgálni az ominózus szabályokat, és még a jövő év kezdete előtt változások lesznek, sőt egyesek szerint az sem kizárt, hogy 2002 után ismét legális lesz a csapatutasítás az F1-ben.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(8 komment)
zovar képe

A nem bűnös, és a nincs bizonyíték nem ugyanaz. Persze, hogy csapatutasítás volt, de nem bizonyított, így nem büntethetők. Csapatutasítás pedig van. A verseny előtt megmondom a versenyzőimnek, hogy ha valamelyiknek a fülébe mondják, hogy már be van hűtve a pezsgő, az engedje el a másikat. Ennyi. Hol itt az utasítás? Bizonyítsa bárki!
Ezért hülyeség ez az egész. Szabadon engedni kell, és kész. Ez egy csapatsport, nem? Máskülönben minek pontozzák a csapatokat? Minden csapatsportban van taktika, stratégia, utasítás. Ennyi, és kész.

fefe68 képe

nevetséges!!! :@

Nyaki77 képe

Aha! :D:D:D:D:D
Anyyira de annyira átlátszó ez az egész hogy igazából szót sem érdemel..csak nevetni tudok rajta :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Centiméter képe

Stefano Domenicali-t kellene bümtetni egy eltiltással. Többet árt a F1-nek és a ferrarinak mint használ. Ha olyan szabályt akarnak bevezetni ami neki nem tetszik, akkor azonnal kiszállással fenyegetőzik. Ez zsarolásnak nevezik.

fist képe

Ha ez nem csapatutasítás, akkor felmerül a kérdés, mi az? No persze akármibe bele lehet magyarázni bármit kis fantáziával. De így végleg vicc ez a szabály. Ráadásul - szabály ide, szabály oda - ha egy csapat nagyon meg akarja cserélni a két versenyzője pozícióját, akkor meg is teszi. Leszámítva azt az esetet, ha a hátrébb sorolt pilóta nem működik együtt.

No persze erősen közrejátszott az is, hogy a Ferrari világbajnoki esélyei így legalább megmaradtak a realitás talaján. Ha 20 ponttal vezetné Alonso a VB-t, akkor még a pilótákat is büntették volna, akkor egyértelmű lett volna, hogy csapatutasítás volt.

tifosi képe

Pont Todt mondja ezt, a csapatutasítások mestere?

hunter9 képe

Tudnak az FIA szemebe hazudni,az FIA meg tud hinni annak ,akirol tudja hogy hazudik:)Erdekes azert! :D

McLaren fan képe

:DDDDDDDDDD Még hogy nem volt elég bizonyíték:D:D Ezek nem hallgaták meg a rádió beszélgetéseket vagy mivan!