Megosztás:

Óriási fejlődésen megy át a Williams autója

A csapat tavaly harmadik lett a csapatok versenyében, a cél pedig, hogy tovább fejlődjenek.
A csapat tavaly harmadik lett a csapatok versenyében, a cél pedig, hogy tovább fejlődjenek. © Williams F1

Jelentős mértékben átalakul a 2016-os Forma-1-es szezonra a Williams versenyautója – ezt nyilatkozta nemrég Rob Smedley, a brit istálló teljesítményért felelős vezetője.

A Williams tavaly és tavalyelőtt harmadikként zárta a konstruktőri pontversenyt, célja pedig természetesen nem más, minthogy idén méltó ellenfele legyen a Mercedesnek és a Ferrarinak.

Felipe Massa, a csapat brazil versenyzője a minap azt mondta, ehhez hatalmas fejlődésre lenne szükség, a Williams pedig mindent meg is tesz azért, hogy közelebb férkőzzön az éllovasokhoz.

„Az új autó alapvetően az FW37-es továbbfejlesztése” – fogalmazott a grove-i gárda teljesítményért felelős főmérnöke, Rob Smedley.

„Látni fognak igazán érdekes fejlesztéseket az első szárny környékén, valamint a karosszéria alatt. És lesznek érdekes újítások a versenyautó hátulján is. A srácok a szélcsatornában csillagászati munkát végeztek, nagyon elégedettek vagyunk. Új módszereket kutatunk, új fejlesztési metódusokat, és ezek nagyon gyümölcsözőek jelen pillanatban.”

„Az autó a tavalyi evolúciója, de ami engem illet, ilyen stabil szabályok mellett ez az egyik legnagyobb evolúció, amit az F1-ben láttam.”

Smedley kifejtette, a csapat továbbra is keményen dolgozik azon problémák megoldásán, melyek 2015-ben hátráltatták versenyzőiket.

„Az én felelősségem, hogy megértsük, miért voltak az autónak gyenge pontjai.”

„Ha megnézzük a tavalyi évet, illetve a 2014-es versenyautót, akkor elmondhatjuk, hogy az autó küszködött egy kicsit a lassú kanyarokban, valamint esőben – bár a képet árnyalta a domináns erőforrásunk.”

„A Williamsnél elég jó kultúrája van annak, hogy leülünk és beismerjük magunknak a problémákat, és megpróbáljuk mélyrehatóan elemezni azokat, hogy aztán megoldásra jussunk.”

„Tavaly főképp a rövid távú megoldásokra összpontosítottunk, például arra, hogy mit tehetnénk annak érdekében, hogy javítsunk a vizes pályán nyújtott teljesítményünkön. Ez lényegében a versenyautó beállításain, a gumihasználaton múlt.”

„Az egyik irányelv, amit a főnököm, Pat Symonds megfogalmaz, hogy nem lehetnek olyan pályák, amelyek mumusként funkcionálnak, mint Monaco, vagy Szingapúr. És nem fordulhat elő, hogy vezetjük a versenyt – ahogy tettük azt Silverstone-ban –, és aztán végül ötödikként és hatodikként végzünk, mert elered az eső.”

„Szóval elég egyértelmű célokat fogalmaz meg, az egyes munkacsoportok pedig nagyon szorosan együtt dolgoznak. Nem könnyű, de keményen dolgozunk az ügyön.”

Smedley

Arra a kérdésre, hogy a Williams új autójának esélye lehet-e a bajnoki címre, Smedley így felelt: „Ez hatalmas feladat lesz 2016-ban, azt gondolom. A célunk a 2013-as átszervezések óta a folyamatos fejlődés.”

„Úgy vélem, jó évet zártunk 2014-ben és tavaly is, sikerült legyökereznünk a mezőny elején, és innen kell tovább fejlődnünk. Manapság még futamot nyerni sem könnyű az F1-ben, olyan komoly a versengés. De ettől még próbálunk előrébb kerülni.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Hatalmas előrelépést kellene tennie a Williams Forma-1-es csapatának ahhoz, hogy 2016-ban harcba...

Hozzászólások

( komment)