Megosztás:

A Pirelli olyan gumit fejleszt, amilyet az F1 akar

Az olasz gumigyártó készen áll arra, hogy tartós gumikat fejlesszen.
Az olasz gumigyártó készen áll arra, hogy tartós gumikat fejlesszen. © Pirelli

A Pirelli versenyigazgatója, Mario Isola a minap egy interjúban elárulta, ha a Forma-1-es versenyzők és csapatok, illetve a sportág elöljárói erre vágynak, hajlandóak tartósabb gumikat gyártani a mezőnynek.

Amikor az olasz gyártó néhány évvel ezelőtt visszatért a Forma-1-be, azt kérték tőle, gyorsan kopó abroncsokat fejlesszen, emiatt azonban később rengeteg kritika érte őket.

A Forma-1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének (GPDA) elnöke, Alex Wurz a héten egy interjúban úgy fogalmazott, a versenyzők a tartós gumikat preferálják, mivel meggyőződésük, hogy azoknak hála látványosabb versenyzést tudnak produkálni.

„Ahogy mindig is mondtuk, szeretnénk követni azt, amit az F1 kér tőlünk” – mondta Mario Isola.

„Ha hosszan tartó gumikat akarunk, erre kell fókuszálnunk. Ha pedig gyorsan kopó abroncsokat, akkor arra.”

„A GP2-ben például igény van a kopásra, mert a promóter azt szeretné, ha hasonló lenne a helyzet, mint a Forma-1-ben. A GT-sorozatokban pedig olyan gumikat akarnak, amelyekkel dupla etapokat lehet tenni.”

„A raliban más követelmények vannak, szóval minden az adott bajnokságtól függ. „

Isola mindazonáltal világossá tette, mihamarabbi döntésre van szükség, mert a 2017-es fejlesztésekhez már most el kell kezdeni a teszteket, sőt.

Arra a kérdésre, hogy mikor kellene nekilátniuk a pályateszteknek, így felelt: „Mihamarabb. Már tegnap.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Olasz sajtóértesülések szerint február 19-én, az interneten mutatja be 2016-os versenyautóját a...

Hozzászólások

( komment)