Megosztás:

A pontszerzés lesz Wehrlein célja a Manorral

A 21 éves Wehrlein tavaly bajnok lett a DTM-ben.
A 21 éves Wehrlein tavaly bajnok lett a DTM-ben. © Manor F1 Team

A Manor Forma-1-es csapata szerdán hivatalosan megerősítette, 2016-ban a német túraautó-bajnokság (DTM) tavalyi bajnoka, Pascal Wehrlein lesz az egyik versenyzője.

A Mercedes tehetségkutató programjának felfedezettje korábban a német istálló, valamint a Force India színeiben tesztelhetett már F1-es versenyautót, és bár nem sok időt tölthetett el a volán mögött, reményei szerint a Manorral esélye lesz a pontszerzésre az előttünk álló idényben.

„A Manor Racing egy nagyszerű hely lesz számomra ahhoz, hogy elkezdjem Forma-1-es pályafutásomat – nagyon örülök, hogy itt lehetek” – fogalmazott a német versenyző.

„Mivel ez lesz az első F1-es idényem, a célom az, hogy segítsem Stephent [Fitzpatrick – csapatfőnök] és a többieket abban, hogy elérjék céljaikat. Komoly kihívás lesz, de esélyünk kell, hogy legyen a pontszerzésre.”

Wehrlein emellett köszönetet mondott a Mercedesnek, kiváltképp Toto Wolff motorsport-igazgatónak a rengeteg támogatásért.

„Nagyon hálás vagyok a Mercedes-Benznek, különösen Totónak, amiért irányt mutattak eddigi pályafutásom során, és lehetővé tették számomra ezt a debütálást. Hálával tartozom azért, hogy támogattak álmom megvalósításában. Most pedig már rajtam múlik, hogy megragadjam a lehetőséget és jól teljesítsek a versenypályán.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Daniel Ricciardo szerint csupán a motorteljesítmény jelent kérdőjelet a Red Bull Forma-1-es...

Hozzászólások

( komment)