Räikkönen: Magyarországon jobb formában leszünk - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Magyarországon jobb formában leszünk

HIRDETÉS

A teljesítmény szempontjából mindenképp kiábrándító Brit Nagydíjat követően vissza fog vágni a Ferrari Forma-1-es csapata – ezt jósolja Kimi Räikkönen.


A teljesítmény szempontjából mindenképp kiábrándító Brit Nagydíjat követően vissza fog vágni a Ferrari Forma-1-es csapata – ezt jósolja Kimi Räikkönen.

A patinás olasz istálló Silverstone-ban nem tudott közel férkőzni a Mercedesekhez, sőt, a Ferrari lényegében csak a szerencsének és a jobb taktikának köszönhette, hogy Sebastian Vettel révén a Williamsek elé tudott kerülni.

Räikkönen csupán a kilencedik helyen fejezte be a Brit Nagydíjat, elmondása szerint azonban a Ferrari jóval erősebb formát mutat majd a következő versenyeken.

„Más helyszíneken már láthattuk, hogy mennyit számít az adott pálya vonalvezetése, illetve az, hogy milyen gumikat használunk” – nyilatkozta a 2007-es év Forma-1-es világbajnoka.

„Arra számítok, hogy egy teljesen más történetet látunk majd a következő futamon, illetve a különféle pályákon. Silverstone nem volt ideális számunkra – sem a pálya vonalvezetése, sem a körülmények és a gumik –, de javulnunk kell, és meg kell próbálnunk jobbnak lenni, bármilyen pályáról legyen is szó.”

„Meggyőződésem, hogy Magyarországon jobb helyzetben leszünk. A silverstone-i nem volt egy ideális hétvége számunkra. A többiek egy kicsit gyorsabbak voltak. Szóval a Hungaroringen szerintem könnyebb dolgunk lesz, de majd meglátjuk.”

Felipe Massa, a Williams brazil pilótája mindazonáltal meg van győződve arról, a halovány idénykezdet után csapata összekapta magát, és most már komoly ellenfele lesz a Ferrarinak.

„Sajnos kicsit lemaradva kezdtük az évet, de a vasárnapi egy érdekes futam volt, egy kicsit talán sikerült utolérnünk a Ferrarit” – mondta a rutinos versenyző.

„Gyorsabb autónk van az időmérőn, illetve a silverstone-i versenyen is ez volt a helyzet, ami korábban nem fordult elő. Ez pedig jól mutatja, hogy harcban vagyunk. Ausztriában voltak fejlesztések az autón, de nem működtek még megfelelően. Viszont sikerült kiismernünk őket Silverstone-ban, és minden, amit változtattunk, csak gyorsabbá tette az autót.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!