Megosztás:

Räikkönent nem aggasztják a váltógondok

Räikkönen alatt megállt a Ferrari kedden.
Räikkönen alatt megállt a Ferrari kedden. © Scuderia Ferrari

Nem aggódik túlságosan a keddi váltóprobléma miatt a Ferrari világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen.

A finn versenyző 72 kört tett meg az előszezoni tesztek ötödik napján az SF16-H kódjelű versenyautóval, nem sokkal ebédidő után ugyanis váltója 8-as sebességi fokozatban ragadt, így értékes időt veszítettek.

„Teljesen normális, hogy vannak kisebb problémák a teszteken, mint ahogy történt most a váltóval is” – mondta Räikkönen a nap végén.

„Nem aggódom, mert van időnk arra, hogy orvosoljuk. Épp ezért vannak a tesztek – tanulunk új dolgokat, és kipróbálunk különféle megoldásokat. Persze van még tennivalónk, de ez egy teljesen normális folyamat az év ezen szakaszában. Más lesz a helyzet, ha már versenyzünk.”

VERSENYKÉPES A FERRARI CSOMAGJA

Räikkönen hozzátette, még mindig túl korai messzemenő következtetéseket levonni a teljesítményt illetően, de elégedett a Ferrari új autójával.

„Hamarosan kiderül, mi történik Ausztráliában, de eddig az autó jónak tűnik. Nem tudom, a többiek mit csinálnak, a köridők nem árulnak el mindent a különböző gumikról, illetve eltérő üzemanyag-mennyiségekről. Persze tudjuk, hogy mit csinálunk, és meglehetősen elégedettek vagyunk az autó kezelhetőségével.”

„Azt gondolom, egy kiváló csomagunk van, de azt csak az idő fogja megmondani, hogy mennyire jó.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Nico Rosberg elsőségével ért véget a Forma-1-es csapatok idei ötödik előszezoni tesztnapja. A...

Hozzászólások

( komment)