Megosztás:

A Red Bullnak előnyére vált a tavalyi küszködés

A Red Bull kiábrándító évet zárt 2015-ben.
A Red Bull kiábrándító évet zárt 2015-ben. © GEPA Pictures

Előnyére vált a 2015-ös küszködés a Red Bull Forma-1-es csapatának – így nyilatkozott a minap az osztrák istálló ifjú versenyzője, Daniil Kvyat.

A V6-os erőforrások bevezetése óta a Red Bull nem tudott jól szerepelni a Forma-1-ben, a Renault motorjai ugyanis sem teljesítmény, sem megbízhatóság tekintetében nem tudták felvenni a versenyt riválisaikkal.

Bár a Milton Keynes-i istálló tavaly egyetlen futamgyőzelmet sem szerzett, Daniil Kvyat azt mondja, a gyenge szereplés csak erősebbé tette a csapatot.

„Amikor megérkeztem a Red Bullhoz, nagyok voltak az elvárások – a csapattól, tőlem, és másoktól is” – mondta az orosz az Autosportnak.

„Nyilvánvaló, hogy a tavalyi év egy hatalmas próbatétel volt számunkra a türelem szempontjából – kezdetben mindenkit sokkolt a gyengélkedés, nehéz helyzetben voltunk.”

„De aztán elkezdtük megmászni a hegyet, folyamatosan fejlődtünk, bár meglehetősen hullámzóan alakult a szezon. Az egyik versenyen sok pontot gyűjtöttünk, a másikon pedig nulláztunk. Ez egy kicsit kiábrándító volt.”

„Az ember második Forma-1-es szezonjáról szeretné azt hinni, hogy nagyszerű lesz, de néha el kell felejteni a magas elvárásokat és a munkára kell koncentrálni – én pedig pontosan ezt tettem.”

„Remélem, hogy pozitívumok várnak ránk idén, mert tavaly nem sok jutott belőlük, még ha futottunk nagyszerű versenyeket is, és megszereztem első dobogós eredményemet. De összességében nem volt annyi pozitívum, mint szerettük volna. De az életben szükség van ilyen kemény szezonokra. Csapatként ugyanis erősebbek lettünk. A csapat minden egyes tagja megerősödött.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Manor a...

Hozzászólások

( komment)