Megosztás:

A Renault már látja a fényt az alagút végén

A Renault korábban sötétben tapogatózott, most viszont már konkrét tervei vannak.
A Renault korábban sötétben tapogatózott, most viszont már konkrét tervei vannak. © Renault Sport F1 Team

A Renault Sport ügyvezetője, Cyril Abiteboul elárulta, bizakodóan várják a 2016-os Forma-1-es szezont, hiszen pontosan tudják, mi kell ahhoz, hogy felzárkózzanak a Mercedeshez és a Ferrarihoz.

A szakember elárulta, a francia vállalat gyári csapata már most jobb formában van, mint arra számítottak a tavalyi év végén, amikor döntöttek arról, hogy átveszik az irányítást az enstone-i istálló felett.

„Őszintén szólva, ha Abu Dhabiban, november végén azt mondták volna nekem, hogy ilyen formában leszünk ma, akkor rögtön aláírtam volna!” – mondta Abiteboul.

„Tudjuk, mit kell tennünk – jól és gondosan kell elvégeznünk a feladatunkat. Franciaországban minden egyes részlegen komoly munka folyik, akárcsak Enstone-ban. Úgy gondolom, jól tudjuk, mit kell tennünk.”

„Ez nagy különbség a korábbi időszakhoz képest, hiszen akkor egy kicsit sötétben tapogatóztunk – most viszont már láttuk a fényt.”

Abiteboul kifejtette, a Renault személyzete sokkal motiváltabb, mint akkor, amikor csak motorszállítóként voltak jelen az F1-ben. Mindezt jól példázza az is, hogy a tesztidőszakban milyen gyorsan rendelkezésre álltak az autó új alkatrészei.

A szakember beszélt arról is, a konzulensként jelenlévő Mario Illien is érezteti már hatását.

„Nemcsak Mario, de az Ilmor is lehetőséget ad nekünk arra, hogy még több megoldást próbáljunk ki.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Nem a tervek szerint haladt a 2016-os idényre való felkészüléssel a Forma-1-be tavaly visszatért...

Hozzászólások

( komment)