Megosztás:

Ricciardo: Mercedes-motorral nyertünk volna

Ricciardo szerint az év második felére rengeteget javult az autó.
Ricciardo szerint az év második felére rengeteget javult az autó. © GEPA Pictures

Daniel Ricciardo azt mondja, ha a Red Bull autóiban Mercedes-motor lett volna tavaly, a Magyar Nagydíj után rendre a futamgyőzelmekért harcolhattak volna.

Az osztrák istálló az elmúlt évad során olyannyira elégedetlen volt motorpartnere, a Renault munkájával, hogy egyeztetésekbe kezdett a Mercedesszel, majd később a Ferrarival is. Mivel egyik gyártóval sem tudott megállapodni, a Red Bull végül 2016-ban is a Renault motorjait használja majd a Forma-1-ben – igaz, TAG Heuer néven.

Ricciardo azt mondja, bár az eredményeken ez nem feltétlenül látszik, a Red Bull autója fantasztikus volt a 2015-ös év második felében.

„A magyarországi verseny után az autó nemcsak jobban teljesített, de könnyebb is volt beállítani” – mondta az ausztrál.

„A péntek estéink sokkal hamarabb befejeződtek. A jelek már Silverstone-ban látszottak, de Budapesten fordult igazán a kocka. Hogy őszinte legyek, azt mondanám, ha Budapesttől kezdve Mercedes-motor lett volna az autónkban, néhány futamot legalább nyertünk volna.”

Ricciardo kifejtette, a versenyautók orrkiképzésére vonatkozó regulák változása is rossz hatással volt a Red Bull teljesítményére.

„Amikor megkaptuk az új orr/szárnykombinációt Silverstone-ban, ott kezdtek jól alakulni a dolgok. Rengeteg megoldást kipróbált a csapat. Ez egy olyan dolog volt, amin talán nem kerekedtünk olyan gyorsan felül, mint kellett volna.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Életének 89. évében nemrégiben elhunyt a Forma-1 történetének első női autóversenyzője, Maria...

Hozzászólások

( komment)