Rosberg: Holnap még fordíthatok - F1VILÁG.HU

Rosberg: Holnap még fordíthatok

HIRDETÉS

Nico Rosberg ezúttal lecsúszott a pole pozícióról, és csapattársa, Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát Malajziában – a német azonban nem mondott le a győzelemről.


Nico Rosberg ezúttal lecsúszott a pole pozícióról, és csapattársa, Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát Malajziában – a német azonban nem mondott le a győzelemről.

Az elmúlt időszakban Rosberg szerepelt jobban az időmérőkön, illetve a versenyeken is, a világbajnoki tabellán vissza is vette az elsőséget Hamiltontól. A német pilóta elmondta, ezúttal is az volt a célja hogy az időmérőn ő legyen a leggyorsabb, azonban csapattársa most jobban teljesített.

„Nyilvánvalóan a pole-ért mentem, ezért vagyok itt, de Lewis köre nagyon gyors volt, így nem lett volna egyszerű” – mondta Rosberg, aki az utolsó gyorskörén hibázott, így minden esélye elveszett, hogy megszerezze az elsőséget.

„Egyébként sem lett volna meg a pole, de közel lettem volna” – folytatta. „Ez van, Lewis egy kicsit kényelemsebben érezte magát ma a pályán. Így működnek a dolgok, egyik nap ő szerepel jobban, a másikon én.”

Rosberg mindezek után a versenyben bízik, és abban, hogy vasárnap felveheti a harcot Hamiltonnal szemben, és tovább növelheti előnyét a világbajnokságban.

„Ahogy tavaly láthattuk, az időmérő nem döntő a versenyre nézve, holnap még nagyon sok lehetőségem lesz. A rajt is határozottan az lesz, aztán a versenytempó és a stratégia…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!