Megosztás:

Sainz: A Verstappennel való rivalizálás nem káros

Volt némi feszültség a Toro Rosso háza táján Melbourne után.
Volt némi feszültség a Toro Rosso háza táján Melbourne után. © Scuderia Toro Rosso

A Toro Rosso ifjú versenyzője, Carlos Sainz biztos benne, a csapattársával, Max Verstappennel való rivalizálása hosszú távon nem fog ártani az olasz istállónak.

A két versenyző között az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon ismét feszült viszony bontakozott ki, miután Verstappen igencsak elégedetlen volt azzal, hogy Sainz nem engedte el őt a versenyen.

Sainz azonban nem tulajdonított komoly jelentőséget a történteknek, és azt mondta, a Toro Rosso arra az álláspontra jutott, hogy igenis jól tette, hogy nem engedte el maga mellett a hollandot.

Amikor az ifjú spanyolt arról kérdezték, hogy azért hagyta-e figyelmen kívül az utasítást, mert eszébe jutott, hogy a tavalyi Szingapúri Nagydíjon Verstappen hasonlóképp tett, Sainz így felelt: „Igen, igen. De alapvetően mindannyian tudjuk, hogy semmi rosszat nem tettem. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a körülmények miatt alakult így. Rengeteg minden zajlott akkor.”

„Visszatekintve azon az állásponton vagyunk, hogy nem volt helyes dolog csapatutasítást adni. Csak nem értettük pontosan, mit is kellene tennünk.”

Sainz hozzátette, véleménye szerint csak azért lett felfújva a melbourne-i eset, mert azt bejátszották a televízióban – ő maga úgy érzi, nincs mit beszélni a történtekről.

„A verseny után volt egy meeting. Igazából együnk sem tudott minden részletet, de biztos vagyok abban, hogy a jövőben ez nem fog problémákat okozni.”

„Valójában nincs is miről beszélni. Ha a versenyt vesszük alapul, miről is kellene beszélnünk? Semmiről. Mindketten pozíciókért harcoltunk. De elrendeztük az egészet, és állítom, már nincsenek problémák.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli szeretné meghallgatni a csapatok érveit a nemrég...

Hozzászólások

( komment)