Schumi felesége mindenkinek köszönetet mondott - F1VILÁG.HU

Schumi felesége mindenkinek köszönetet mondott

HIRDETÉS

Hivatalos közleményben fejezte ki háláját a jókívánságokért a kritikus állapotban fekvő Michael Schumacher felesége, Corinna, illetve gyermekei, Gina-Maria és Mick.


Hivatalos közleményben fejezte ki háláját a jókívánságokért a kritikus állapotban fekvő Michael Schumacher felesége, Corinna, illetve gyermekei, Gina-Maria és Mick.

A Forma-1 hétszeres világbajnokán életmentő műtétet kellett végrehajtani vasárnap, miután egy franciaországi síparadicsomban nagy sebességnél elesett, és beütötte fejét egy sziklába.

Schumacher állapota az éjszaka folyamán sem javult, orvosai pedig a délelőtti sajtótájékoztatón sem tudták megmondani, hogy a német ex-versenyzői túléli-e a balesetet.

A 44 esztendős autóversenyző-legenda közeli hozzátartozói nemrég hivatalos közleményen köszönték meg az orvosok munkáját, valamint az emberek támogatását.

„Szeretnénk köszönetet mondani az orvosi csapatnak, tudjuk, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy segítsenek Michaelen” – áll a Schumacher család által kiadott kommünikében.

„Szeretnénk továbbá kifejezni hálánkat annak a rengeteg embernek szerte a világon, akik kifejezték szimpátiájukat és jókívánságaikat Michael gyógyulását illetően.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!