A Hispania Racing újdonsült versenyzője, Bruno Senna szerint nem okoz majd problémát az, hogy akár több másodperc is lehet az egyes autók közötti sebességkülönbség a szezonnyitón Bahreinben.
A Ferrarit brazil pilótája, Felipe Massa a múlt héten aggodalmának adott hangot az új csapatok érkezése miatt, ugyanis attól tart, hogy a lassabb autók akadályozzák majd a nagyokat, ami leginkább az időmérőn lehet bosszantó, mikor minden egy adott körön múlik.
A Lotus és a Virgin Racing a téli teszteken több másodperccel volt lassabb a már meglévő csapatoknál, a Hispania pedig még meg sem tette első köreit a versenypályán, így nehéz lenne elképzelni, hogy azonnal a topon lenne.
Senna azonban nem gondolja, hogy ez gondot okozna a hétvégén, ugyanis elmondása szerint ez egyáltalán nem egyedülálló helyzet a motorsportban, más szériákban még ennél is nagyobb különbségek vannak az egyes autók között, ami az egymás iránti tisztelettel orvosolható.
„Versenyeztem már a Le Mans szériában olyan autókkal, amik körönként 2-20 másodperccel voltak lassabbak” – mondta az újonc, aki már alig várja a szezonrajtot. „Elkerülhetetlen, hogy ne kerülj forgalomba, ha egy gyorsabb autóban ülsz. Az egyetlen dolog, amire szükséged van, az nem más, mint hogy a versenyzők tiszteljék egymást. Ez nem egy probléma.”
„Biztos vagyok abban, hogy a gyorsabb autóban ülő pilóták idegesek lesznek, mikor egy lassabb versenyző vánszorog előttük, főleg az időmérő edzésen, de ez is a sport része.”
„Az embereknek emlékezniük kell arra, hogy bizonyára nem mindig voltak olyan helyzetben, mint amiben most vannak. Talán nem az előzők, hanem a megelőzöttek táborát gyarapították."
"Minden a tiszteletről szól, és arról, hogy felismerjük, mikor kell elengednünk a másiknak” – tette hozzá a brazil, aki szerint többek között erről is lesz szó a pénteki versenyzői eligazításon.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(7 komment)Attól még hogy F1-ben nem versenyzett, nem jelenti azt, hogy ő a veszély forrása lenne. Majd többet néz a visszapillantóba! A többi autón meg van fék, kormány amivel elkerülhető a baleset!
Honnan tudja a kis senna?! Ő újonc és életében nem vett részt még egy Forma 1-es futamon se!
Egyébként pont a Camposnak(vagy ahogy egy évig hívják majd) kell félni, egy rohadt tesztkört nem tettek meg 2010-ben
Szerintem kimondta a lényeget sportszerűség és egymás iránti tisztelet megadása
„Biztos vagyok abban, hogy a gyorsabb autóban ülő pilóták idegesek lesznek, mikor egy lassabb versenyző vánszorog előttük, főleg az időmérő edzésen, de ez is a sport része
Baszottul bölcs...
De ha megnézed most elég sok az újonc a mezőnyben. Ráadásul a HRT új csapat, lassú autóval és 2 újonc pilótával.
Szerintem nem lesz gond. Régen is volt már ilyen.
Remélem igaza lesz. Én leginkább a lassú autó+újonc kombinációját tartom veszélyesnek.
Trulli-nank nem hiszem, hogy gondot okozna a Lotus-szal elengedni a gyorsabb versenyzőket.