Megosztás:

A sikeres teszt után bőven van munka a Haasnál

Maga a csapat sem számított arra, hogy ilyen sokat körözhet Barcelonában.
Maga a csapat sem számított arra, hogy ilyen sokat körözhet Barcelonában. © Circuit de Barcelona Catalunya

Maga a csapatfőnök is meglepődött azon, a Haas milyen sok kört meg tudott tenni az első előszezoni teszten, azzal azonban a csapatnál is pontosan tisztában vannak, rengeteg a tennivalójuk az idénynyitó előtt.

Az amerikai istálló idén csatlakozik a száguldó cirkusz mezőnyéhez, a négy barcelonai tesztnap során pedig összesen 281 kört tett meg autójával, többet, mint a McLaren és a Manor.

Bár Romain Grosjean szerdán még az időeredmények tekintetében is az előkelő második helyen végzett, a Haasnak azért voltak problémái is: a francia versenyző autójáról hétfőn nagy tempónál szakadt le az első szárny, Esteban Gutiérreznek tegnap fékproblémái voltak, majd pedig elektronikai hiba hátráltatta.

„Meglehetősen elégedettek vagyunk a teszt alakulásával” – mondta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke.

„Nem számítottunk arra, hogy ennyit tudunk körözni ezen a héten. Az, hogy egy teljes versenytávot meg tudtunk tenni, nagyszerű, jó érzéssel tölt el bennünket.”

„A teszt végén szerettünk volna futni egy gyorskört, de kifutottunk az időből, mert elektronikai gondjaink voltak. De több problémára számítottunk, vagy legalábbis arra, hogy kevesebbet körözünk.”

VAN MEGOLDÁS A PROBLÉMÁKRA

Steiner hozzátette, rengeteg még a tennivaló, de optimistán várják a folytatást.

„Nagyon hosszú a megoldandó dolgok listája, és dolgozunk rajtuk. De a legtöbb problémára van már megoldásunk. A legnagyobb problémát az idő jelenti ebben a kérdésben. De amiatt nem aggódunk, hogy hogyan tudjuk orvosolni ezeket.”

A Haas a jövő heti, második barcelonai teszten már másik versenyautójával gurul pályára.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg elárulta, valósággal lenyűgözte őt a német istálló...

Hozzászólások

( komment)