Teljesen új motort kap Alonso Bahreinben - F1VILÁG.HU

Teljesen új motort kap Alonso Bahreinben

HIRDETÉS

Egy vadonatúj motort kap majd a hétvégi Bahreini Nagydíjra Fernando Alonso – erősítette meg kedden a McLaren motorpartnere, a Honda. A spanyol így már a szezon második futamán megkapja második motorját.



Egy vadonatúj motort kap majd a hétvégi Bahreini Nagydíjra Fernando Alonso – erősítette meg kedden a McLaren motorpartnere, a Honda.

A spanyol versenyző az év első futamán, Ausztráliában bukott nagyot, minek következtében V6-os erőforrása is súlyosan megsérült.

A Honda egészen mostanáig vizsgálta azt, vannak-e olyan alkatrészek, melyeket meg tudnának menteni a félelmetes baleset után, nemrég azonban kiderült, Alonsónak új motort kell használnia Bahreinben.

„A kezdeti vizsgálatok után csalódottan vettük tudomásul, hogy a belső égésű motor, illetve az azt körülvevő alkatrészek súlyosan megsérültek, tehát túl nagy volt a becsapódás mértéke” – mondta Haszegava Juszuke, a Honda F1-es főnöke.

A Forma-1 jelenlegi szabályai szerint egy versenyző csupán 5 V6-os erőforrást használhat fel az idény során büntetlenül.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!