Megosztás:

A versenyzők nem akarnak változtatni az időmérőn

Pérez szerint a versenyzők egyértelműen kifejezték szándékukat.
Pérez szerint a versenyzők egyértelműen kifejezték szándékukat. © Sahara Force India

Egyáltalán nem támogatják az időmérős rendszer megváltoztatását a Forma-1-es versenyzők, akik szerda este Barcelonában fejezték ki aggályaikat Charlie Whitingnak.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke a tegnapi tesztnap után a szövetség motorhome-jában ült össze az F1-es mezőny tagjaival, hogy megvitassa velük a királykategória szabályait.

A Force India versenyzője, Sergio Pérez a Sky televíziónak nyilatkozva a meeting után elárulta, a versenyzők egyértelműen ellene voltak annak, hogy változtassanak az időmérős szisztémán.

„Nyilvánvalóan nem vagyunk valami elégedettek az új tervekkel, amiket szeretnének bevezetni. Meglátjuk, hogy változtatnak-e az álláspontjukon” – mondta a mexikói.

„Úgy éreztük, hogy a rajongók csak nehezen látnák át a rendszert – hiszen már nekünk is bonyolult. Emellett kifejtettük, hogy véleményünk szerint az időmérő jelenleg igazán jó, ezért nincs miért változtatni rajta.”

FIA

A Renault versenyzője, Kevin Magnussen hozzátette, egyáltalán nem ideális, hogy a csapatok és a versenyzők még mindig nem tudják, milyen szabályok lesznek érvényesek néhány hét múlva rajtoló új szezonban.

„Jobb lenne, ha tudnánk már, könnyebben menne a felkészülés” – mondta a dán a Motorsport.com című internetes lapnak.

„Majd meglátjuk, mi történik. Mi elmondtuk a véleményünket, de nem nekünk kell dönteni erről.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier a minap egy interjúban elárulta, a Hondának sikerült...

Hozzászólások

( komment)