Megosztás:

Verstappen reméli, csapata átgondolja a történteket

Verstappen a futam második felében csapattársa, Sainz mögött autózott.
Verstappen a futam második felében csapattársa, Sainz mögött autózott. © Scuderia Toro Rosso

Nagyon csalódottan nyilatkozott a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj után a Toro Rosso ifjú tehetsége, Max Verstappen.

A holland versenyző előkelő pozícióban haladt a futam első felében, ám egy elrontott kerékcsere miatt visszacsúszott, majd a futam hajrájában még saját csapattársával, Carlos Sainzzal is összeütközött.

Verstappen a futam során azt sérelmezte, hogy Sainz nem engedi el őt maga mellett, noha jobb tempóra volna képes.

„Mindig el tudok húzni, erre most nem engedtek előzni, ez egy kib*szott vicc, de tényleg” – mondta ingerülten Sainz a rádión mérnökének, Xevi Pujolarnak.

A holland a futam után már némiképp higgadtan nyilatkozott, ám természetesen még mindig csalódott a kiábrándító szereplés miatt.

„Nagyon frusztráló és kiábrándító, remélhetőleg a következő versenyen megpróbáljuk jobban csinálni ennél” – mondta a holland, aki végül tizedikként ért célba Melbourne-ben.

„Azt hiszem, az elrontott kiállás előtt végig gyorsabb voltam, és folyamatosan léptem el. Aztán beragadtam a csapattársam mögé és nem volt lehetőségem előzni.”

Verstappen kerékcseréjét a verseny során elrontotta a csapat, amikor ugyanis a holland érkezett, új abroncsai még nem álltak készen. Ezzel kapcsolatban a holland elmondta: „Félreértettük egymást, egyszerűen balszerencse volt.”

A Toro Rosso másik versenyzője, Carlos Sainz a futamon történtekkel kapcsolatban higgadtan csak annyit mondott, ő próbálta a saját versenyét futni.

„Hah, nekem nincs semmi problémám, a saját versenyemet futottam” - mondta a spanyol.

„Sok autót megelőztünk ma, szóval jó kis show-val szolgáltunk, még ha nem is értük el azokat az eredményeket, amiket megérdemeltünk volna.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A vasárnapi Ausztrál Nagydíjon félelmetes balesetet szenvedő Fernando Alonso elárulta, fogalma...

Hozzászólások

( komment)