Sebastian Vettel az élen tartotta a Red Bullt a délutáni szabadedzésen a Hungaroringen, bár ezúttal Fernando Alonso bejött a második helyre, így Mark Webbernek be kellett érnie a harmadik pozícióval.
Felipe Massa szintén remekül teljesített, és a negyedik helyre hozta be versenygépét, így nagyon úgy tűnik, hogy az elmúlt versenyhez hasonlóan, ezen a hétvégén is a Red Bull, illetve a Ferrari lesz harcban a pole pozícióért és a futamgyőzelemért.
A Red Bull versenyzői szinte az egész edzésen uralták a mezőnyt, Vettel és Webber egymást váltotta az élen, mígnem a német a szuperlágy gumikon megfutott 1:20.087-es idejével több, mint fél másodpercet adott csapattársának.
Webber végül csak a harmadik helyen végzett, ugyanis Alonso negyedórával a vége előtt nem több, mint 13 ezreddel bejött elé, és megkaparintotta a második pozíciót.
A Red Bull és a Ferrari duója mögött Vitaly Petrov végzett az ötödik helyen, aki kiválóan teljesített a Renault-val. Csapattársa, Robert Kubica a hetedik lett, Lewis Hamilton mögött, aki behozta a McLarent a hatodik helyen.
Michael Schumacher ezúttal megverte csapattársát, Nico Rosberget.
A másfélórás edzésen nem történt semmi különleges incidens. Adrian Sutil (Force India), és Heikki Kovalainen (Lotus) autója meghibásodott, így sok időt vesztegeltek a garázsban, utóbbi mindössze öt kört teljesített a délután folyamán.
Olvasóink ajánlatai:
Magyar Nagydíj, második szabadedzés:1. Vettel Red Bull-Renault 1:20.087 33 2. Alonso Ferrari 1:20.584 + 0.497 34 3. Webber Red Bull-Renault 1:20.597 + 0.510 36 4. Massa Ferrari 1:20.986 + 0.899 33 5. Petrov Renault 1:21.195 + 1.108 33 6. Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.308 + 1.221 30 7. Kubica Renault 1:21.375 + 1.288 37 8. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:21.623 + 1.536 41 9. Button McLaren-Mercedes 1:21.730 + 1.643 33 10. Schumacher Mercedes 1:21.773 + 1.686 31 11. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:21.809 + 1.722 38 12. Barrichello Williams-Cosworth 1:21.844 + 1.757 36 13. Rosberg Mercedes 1:22.039 + 1.952 28 14. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:22.212 + 2.125 37 15. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:22.469 + 2.382 43 16. Sutil Force India-Mercedes 1:22.507 + 2.420 22 17. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:22.602 + 2.515 38 18. Liuzzi Force India-Mercedes 1:23.138 + 3.051 36 19. Trulli Lotus-Cosworth 1:24.553 + 4.466 37 20. Glock Virgin-Cosworth 1:25.376 + 5.289 35 21. di Grassi Virgin-Cosworth 1:25.669 + 5.582 32 22. Senna HRT-Cosworth 1:26.745 + 6.658 33 23. Yamamoto HRT-Cosworth 1:26.798 + 6.711 32 24. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:27.705 + 7.618 5






