Sebastian Vettel végzett az élen a Német Nagydíj harmadik és egyben utolsó szabadedzésén, ahol szemerkélő eső, és vizes pálya fogadta a mezőnyt.
Az eső azonban percekkel a kezdés után elállt, így az egyórás tréning második felében szinte már száraz pályán körözhettek a versenyzők.
Húsz perccel a vége előtt a kemény, tíz perccel később pedig a szuperlágy gumik is felkerültek az autókra, ami az időeredményekben is megmutatkozott.
Már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a Ferrari és a Red Bull Racing versenyzői vívják majd a harcot az első pozícióért, ami be is igazolódott.
Mikor felkerültek az autókra a keményebb keverékű abroncsok, a McLaren brit világbajnoka, Jenson Button bizonyult a leggyorsabbnak 1:18.576-os idejével, ám nem örülhetett sokáig, mert amint előkerültek a lágyabb keverékek, azonnal változott a sorrend.
Fernando Alonso majd’ két másodpercet javított az addigi legjobb időn, de már akkor tudni lehetett, hogy a köridők tovább fognak javulni, hiszen egyre jobb volt a pálya állapota, és a szuperlágyak nagyon jól tapadtak egy kör alatt.
Végül aztán Vettel volt az, aki 1:15.103-as idejével megnyerte az edzést, majd’ három tizedet adva Alonsónak, akit a Red Bull és a Ferrari másik pilótája, Mark Webber, illetve Felipe Massa követett az első négyben.
A Red Bull Racing és a Ferrari duója mögött Nico Rosberg végzett a Mercedesszel, akit Lewis Hamilton követett a hatodik pozícióban a McLarennel.
Michael Schumacher, aki egyike volt azon versenyzőknek, akik az edzés elején kicsúsztak a hatos visszafordítóban, a hetedik helyre hozta be versenygépét, míg az első tíz sorát Rubens Barrichello (Williams), Robert Kubica (Renault), és Nico Hülkenberg (Williams) zárta.
Button csak a tizenharmadik helyig jutott, míg a pénteki első szabadedzés legjobbja, Adrian Sutil mindössze két kört teljesített, ugyanis már a tréning elején vissza kellett hajtania a garázsba, mert eltört autójának féltengelye.
Az újonc csapatoknál visszaállt a rend, a Lotus duója volt a leggyorsabb, ám meglepő módon az eddig kiválóan szereplő Virgin a HRT párosa mögött végzett.
Olvasóink ajánlatai:
Német Nagydíj, harmadik szabadedzés:1. Vettel Red Bull-Renault 1:15.103 18 2. Alonso Ferrari 1:15.387 + 0.284 21 3. Webber Red Bull-Renault 1:15.708 + 0.605 16 4. Massa Ferrari 1:15.854 + 0.751 20 5. Rosberg Mercedes 1:16.046 + 0.943 20 6. Hamilton McLaren-Mercedes 1:16.207 + 1.104 13 7. Schumacher Mercedes 1:16.473 + 1.370 16 8. Barrichello Williams-Cosworth 1:16.481 + 1.378 23 9. Kubica Renault 1:16.646 + 1.543 20 10. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:16.743 + 1.640 17 11. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:16.882 + 1.779 19 12. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:16.990 + 1.887 21 13. Button McLaren-Mercedes 1:17.037 + 1.934 15 14. Petrov Renault 1:17.148 + 2.045 20 15. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:17.220 + 2.117 19 16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:17.341 + 2.238 21 17. Liuzzi Force India-Mercedes 1:17.538 + 2.435 22 18. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:19.193 + 4.090 11 19. Trulli Lotus-Cosworth 1:19.607 + 4.504 10 20. Senna HRT-Cosworth 1:20.533 + 5.430 9 21. Yamamoto HRT-Cosworth 1:21.538 + 6.435 14 22. di Grassi Virgin-Cosworth 1:23.444 + 8.341 10 23. Glock Virgin-Cosworth 1:23.873 + 8.770 7 24. Sutil Force India-Mercedes 2







Hozzászólások
(6 komment)@Baltasar prof: köszi;)
@BaNxMaRcI: itt szoktam, http://www.sportzkrieg.com/
Jól mennek a Ferrarik hajrá Alonso :D
Hali! PLZ segítsetek már honan tudom letölteni vagy hol tudom megnézni a szabadedzéseket...
@Lumpy: váltója elszállt.
Remélem az időmérőt is ő nyeri :D
Sutillal mi van,hogy nincs is mért ideje?