Megosztás:

Vettel úgy érzi, közel lesznek a Mercedeshez idén

Vettel szerdán 151 kört ment Barcelonában.
Vettel szerdán 151 kört ment Barcelonában. © Scuderia Ferrari

Sebastian Vettel szerint csapata, a Ferrari 2016-ban nagyon közel kerülhet az elmúlt években domináló Mercedeshez – ennek ellenére tudja, a német istálló továbbra is favoritnak számít a Forma-1-ben.

Vettel tegnap eredményes tesztnapot zárt Barcelonában – autójába új motort építettek a Ferrari szerelői, mellyel Vettel összesen 151 kört tett meg.

A német versenyző a tesztnap végén elárulta, bár voltak problémáik az előszezonban, úgy érzi, jól fel fognak majd készülni a március 20-i idénynyitóra.

„Jól működött az új motor! 151 kört tettünk meg mindenféle probléma nélkül, szóval igen, pozitív volt minden” – mondta a négyszeres világbajnok.

„Való igaz, hogy a megtett kilométereket tekintve némi hátrányban vagyunk. Voltak problémák, amiket meg kellett oldanunk az elmúlt héten, és kedden is voltak gondok. De még két tesztnap hátravan, szóval nem estem pánikba!”

„A szerdai tesztnap nagyon jól ment, de mivel mindenki más-más programon fut, nem tudhatjuk, ki van hátrányban. Ha pedig úgy döntesz, hogy futsz 8 kört a szükséges 5 helyet, az alapvetően nem okoz nagy különbséget.”

A FERRARI NEM AGGÓDIK A PROBLÉMÁK MIATT

Vettel csapattársát, Kimi Räikkönent kedden váltóhiba hátráltatta Barcelonában, a Ferrarinál azonban nem aggódnak emiatt.

„Nem aggódunk amiatt a probléma miatt, ami Kimit hátráltatta kedden. Ilyen dolgok megtörténnek. Természetesen az ember nem akarja, hogy előforduljanak ilyenek, de jobb itt, mint néhány hét múlva egy versenyhétvégén” – magyarázta Vettel, majd hozzátette, bár nehéz még jóslatokba bocsátkozni, úgy érzi, versenyképesek lesznek Melbourne-ben.

„A célunk az, hogy jobban teljesítsünk, mint tavaly. Hogy mennyire leszünk jobbak, azt majd meglátjuk. Egyelőre mindenki csak találgat arról, hogy hogyan is áll. Korábban mindig csak az volt a kérdés, hogy ki mennyi üzemanyaggal köröz, manapság viszont van 10 egyéb dolog, amit számításba kell venni, ha a köridőket fürkésszük. Szóval egyelőre minden csak találgatás. De jók az érzéseim, és számomra ez a fontos.”

Vet

„Nem titok, hogy a Mercedes nagyon ott van, szóval senki sem fog meglepődni azon, ha ott lesznek a mezőny elején. De én úgy látom, hogy mi is nagyon közel vagyunk hozzájuk, mivel jelentős előrelépéseket tettünk. Hogy ez elég lesz-e, azt majd az idő fogja elárulni. Ha nem leszünk elég közel, akkor fel vagyunk készülve arra, hogy tovább csökkentsük a hátrányunkat, amilyen hamar csak lehet.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Kimi Räikkönen az első versenyző, aki ma, Barcelonában először tesztelheti autóján a versenyzők...

Hozzászólások

( komment)