Megosztás:

Vettel: Nem vagyok csalódott

Vettel a harmadik helyről kezdheti meg a holnapi versenyt.
Vettel a harmadik helyről kezdheti meg a holnapi versenyt. © Scuderia Ferrari

Sebastian Vettel örül, hogy látja a Ferrarin a javulást, és bízik benne, hogy a futamon közelebb kerülhetnek a Mercedesekhez.

A Ferrari az utolsó néhány percben már nem küzdött azért, hogy legyőzze a Mercedeseket, inkább úgy döntöttek, hogy spórolnak az abroncsaikkal a versenyre.

Vettel elmondta, összességében elégedett a csapat eredményével, hiszen látja, hogy folyamatosan sikerül előrelépéseket tenniük.

„Nem vagyok csalódott, már sokszor elmondtam, hogy sikerült haladást elérnünk és fejlődnünk, holnap pedig jóval közelebb kell lennünk.”

„Rázósabban indult a hétvége, hogy sikerüljön felvennünk a ritmust, de az időmérő alatt folyamatosan javult az autó. Elégedett vagyok a körömmel, spóroltunk a gumikkal is.”

A négyszeres világbajnok szerint a Mercedes jelenlegi fölénye még nem jelent semmit, ugyanis biztos benne, hogy a Ferrari is sokat javulhat még a szezon során.

„Várjuk a futamot, hosszú év lesz, és sok potenciál van az autóban. A második sor nem rossz, de sok munka vár még ránk.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Hatalmas öngólt rúgott az Ausztráliában bevezetett új időmérő-szisztémával a Forma-1 – ezt...

Hozzászólások

( komment)