Whiting: Nem lesz nehezebb előzni 2017-től - F1VILÁG.HU

Whiting: Nem lesz nehezebb előzni 2017-től

HIRDETÉS

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint alaptalanok a Forma-1-es versenyzők félelmei, miszerint a 2017-ben bevezetésre kerülő új szabályok miatt nehezebb lesz majd előzni a versenyeken.


A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint alaptalanok a Forma-1-es versenyzők félelmei, miszerint a 2017-ben bevezetésre kerülő új szabályok miatt nehezebb lesz majd előzni a versenyeken.

A tervek szerint a következő szezontól mintegy 5 másodperccel lesznek gyorsabbak az F1-es autók körönként, ám mivel ezt a leszorítóerő drasztikus növelésével próbálják leginkább elérni, sokak szerint a változtatások komoly hatással lesznek a versenyzésre, főleg az előzésekre.

„Azt gondolom, több mechanikus tapadásra lenne szükség, és kevesebb aerodinamikára, hogy közel tudjunk kerülni az előttünk autózóhoz, és előzni tudjunk” – mondta Lewis Hamilton.

„Ha az aero segítségével 5 másodpercet gyorsulunk, azzal semmi sem változik – csak annyi, hogy gyorsabban körözünk majd.”

Charlie Whiting, az FIA F1-es versenyigazgatója szerint azonban nem kell ettől tartani, a szélesebb gumiknak hála ugyanis a mechanikus tapadás is jóval nagyobb lesz majd.

„Megszámlálhatatlanul sok egyeztetést folytattunk már a csapatok technikai szakembereivel, és rengeteg javaslatot kaptunk a sok leszorítóerőtől az egészen kevésig” – mondta Whiting.

„De minden azon a feltevésen alapult, hogy jelentős mértékben növeljük a mechanikus leszorítóerőt. Szóval elkerülhetetlenül valahol a középúton kötöttünk ki.”

„Nem igaz az az állítás, hogy a köridőbeli javulás teljes egészében a leszorítóerőből fakad majd, mert ennek nem így kell lennie.”

„Az elképzelés az, hogy a fele a mechanikus tapadásból ered majd, míg a másik fele az aerodinamikai leszorítóerőből. És végig szem előtt tartottuk azt, hogy nem szabad előidézni azt, hogy az autók nehezen tudják követni egymást. Úgy hiszem, a lehető legjobban jártunk el, és mindenki álláspontját számításba vettük.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!